A brit pénzügyminiszter nagyon bízik a sikeres Brexitben

A brit pénzügyminiszter szerint a végéhez közeledik a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság következményeinek felszámolását célzó megszorító költségvetési politika, és jelentősen javultak a brit gazdaság növekedési kilátásai is.

Philip Hammond, aki hétfőn ismertette a következő pénzügyi év költségvetési tervezetét a londoni alsóházban, kijelentette: a kormány számára hivatalos előrejelzéseket készítő Költségvetési Felelősség Hivatalának (OBR) javított prognózisa szerint a brit hazai össztermék (GDP) 2019-ben a korábban várt 1,3 százalék helyett 1,6 százalékkal növekszik. Az OBR 2020-ban és 2021-ben egyaránt 1,4 százalékos, 2022-ben 1,5 százalékos, 2023-ban 1,6 százalékos GDP-növekedésre számít.

Hammond közölte: a kormány modellszámításai szerint a GDP-arányos államadósság-ráta már a 2016-2017-es pénzügyi évben tetőzött 85,2 százalékos szinten, a jelenlegi pénzügyi évben 83,7 százalék lesz, 2023-2024-re pedig 74,1 százalékra csökken. Az államháztartás piaci hiteligénye az idén a hazai össztermék 1,2 százaléka lesz, és 2023-2024-ig 0,8 százalékra csökken.

A 2010-ben hatalomra került konzervatív párti brit kormány a GDP-érték 11,1 százalékának megfelelő – békeidőben példátlan – államháztartási hiányt vett át munkáspárti elődjétől, elsősorban a 2008-2009-es pénzügyi válság idején végrehajtott hatalmas bankmentő költségvetési tőkeinjekciók örökségeként.

Azóta radikális költségvetési konszolidáció zajlott le, de azt Hammond elődje, George Osborne is már két éve elismerte, hogy a brit EU-népszavazásról 2016-ban tartott – a kilépésre voksolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – népszavazás piaci és reálgazdasági sokkja miatt valószínűleg nem érhető el államháztartási többlet az évtized végére, ahogy azt a kormány a referendum előtt tervezte.

Philip Hammond az új költségvetési tervezetet ismertetve hétfőn kijelentette: a kormány mindenképpen arra számít, hogy jó megállapodást sikerül elérnie az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, és ennek “hozadéka” még tovább javíthatja a közfinanszírozás kilátásait.

A brit pénzügyminiszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány előkészületeket tesz arra az eshetőségre is, hogy nem születik megállapodás a Brexit-tárgyalások végén. Hammond további 500 millió fonttal megtoldotta az e forgatókönyv megvalósulása esetére elkülönített költségvetési tartalékot, amely így meghaladja a 2 milliárd fontot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Philip Hammond a költségvetés ismertetése előtt is szólt a Brexit-megállapodás esetleges elmaradásának következményeiről. Több vasárnapi televíziós interjúban is elmondta: ebben az esetben új gazdasági stratégiára és ehhez új költségvetésre is szükség lenne. A pénzügyminiszter a hétvégén egyenes utalást tett arra is, hogy a Brexit-megállapodás elérése esetén lehet csak szó a pénzügyi válság óta tartó költségvetési szigor enyhítéséről. A költségvetést ismertető hétfői parlamenti felszólalásában azonban tényként jelentette ki, hogy a javuló makrogazdasági előrejelzések nyomán immár a végéhez közeledik a megszorító költségvetési politika.

A londoni elemzői közösség azonban korántsem ennyire derűlátó.

Douglas McWilliams, az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) alelnöke a költségvetési tervezet bemutatása utáni helyzetértékelésében közölte: a tervezetben semmi olyasmit nem lát, amely módosítaná azt a véleményét, hogy a brit gazdaság jövőre még egy viszonylag kedvező Brexit-megállapodás esetén is valószínűleg recesszióba kerül.

McWilliams hangsúlyozta: a ház elemzési modellje szerint a brit gazdaságban jelenleg mutatkozó növekedési lendület jelentős részben azt tükrözi, hogy a gazdasági szereplők készletfelhalmozásba kezdtek a Brexit előtt, ám jövőre ez a folyamat kifut, és ez a súlyos visszaesés lehetőségével fenyeget.A CEBR vezető elemzője hozzátette: a helyzetet rontja, hogy a világgazdaság növekedése is lassul, és a ház szerint globális szintű recesszió sem elképzelhetetlen 2019-ben.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A BMW optimistán tekint a jövő felé

Tizenegy éve az első alkalommal veszteséggel zárta az idei második negyedévet a BMW konszern, a vezetés azonban a járványvédelmi korlátozások miatt világszerte beszűkült autópiaci forgalom mellett is bizakodóan tekint az év második fele elé.

Read More »

Hatalmas robbanás történt Bejrútban

Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este robbanás történt, amelynek több ezer sebesültje és már száznál több halottja van. A robbanás a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár - más források szerint vegyianyag-raktár - található. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A robbanás oka egyelőre ismeretlen.

Read More »

Újabb fronton csap össze Kína és az USA

Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter egy küldöttség élén Tajvanra látogat - közölte az emberi erőforrások és az egészségügy minisztériuma helyi idő szerint kedd este Washingtonban. Hat év óta most először látogat amerikai delegáció a szigetre, amelyet Kína a saját részének tekint.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás