Kemény figyelmeztetést intézett az olasz kormányhoz az EKB elnöke

Az olasz tisztségviselőknek fel kell hagyniuk az euró megkérdőjelezésével, és “le kell nyugodniuk” a költségvetési vitájukat illetően, mivel már így is károkat okoztak a vállalkozásoknak és háztartásoknak – mondta szombaton Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke egy sajtótájékoztatón a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves találkozóján Indonéziában.

Az olasz kormány és vezető uniós tisztségviselők között heves vita alakult ki a római kabinet azon terve miatt, hogy jövőre megháromszorozza a költségvetési hiányt, visszalépve attól a korábbi ígérettől, miszerint csökkentik azt.

“Az euróval kapcsolatos kijelentések valós károkat okoztak” – jelentette ki az EKB elnöke, hozzátéve: ennek az az eredménye, hogy a háztartások és a vállalatok magasabb kamatokat fizetnek a hitelekért.

Az olasz kötvényhozamok meredeken emelkedtek a hónapban, miután a kormánypártok egy magas rangú tagja azt mondta: Olaszország jobban járna saját valutával. Később megismételte a kormány által gyakran hangoztatott álláspontot, amely szerint az euróövezetből való kilépés nem szerepel a kormány programjában, és nem is tervezik azt.

“A legelső teendő az, hogy megnyugszunk, azután pedig várunk a tényekre” – fogalmazott Draghi, hangsúlyozva annak szükségességét, hogy megvizsgálják a tényleges kiadási terveket, amelyek eltérhetnek a kormány által kommunikálttól.

Alberto Bagnai, az egyik kormánypárt, a Liga szenátora, aki egyben a felsőház pénzügyi bizottságának vezetője, azzal vágott vissza Draghinak, hogy inkább ő az, akinek le kellene nyugodnia, ahelyett, hogy felhívná a figyelmet a személyes véleményére, amely egyébként semmilyen hatással nincs a római kormány politikájára.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

Piaci körkép: tőkét emel a Lufthansa

Megnyugodtak a piacok kedden, a főbb európai tőzsdék elkezdték ledolgozni tegnapi veszteségeiket és 1-1,5% közötti emelkedést mutatnak. A Lufthansa bejelentette, hogy 2,1 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre részvénykibocsátás formájában.

Read More »

Repülővel küldik vissza Texasból a haiti migránsokat

Texas állam és Mexikó határán több mint 12 ezer Haitiből érkező menekült zsúfolódott össze egy sátortáborban. A migránsok a Del Rio folyó alacsony vízállását kihasználva próbálnak az Egyesült Államokba jutni, de az amerikai hatóságok hétfőtől Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be tartó repülőjáratokkal küldik vissza az embereket.

Read More »

Indul az oltáslottó Romániában

Októbertől a beoltottak számára rendezett nyereményjátékkal próbálják a koronavírus elleni vakcina felvételére ösztönözni a nagyrészt még mindig beoltatlan lakosságot. A román kormány ezen kívül étkezési utalványokat is bevet a cél érdekében, miközben az aktív fertőzöttek száma meredeken emelkedik.

Read More »

Kamatemelést várnak holnap az MNB-től

A Bank of America pénzügyi elemzőstábja hétfői helyzetértékelésében közölte: az MNB-nek a keddi kamatdöntő ülésen még határozott lépéseket kell tennie az eddigi szigorítási intézkedések hatékonyságának erősítésére. Szigorítást vár a Morgan Stanley is.

Read More »