Kína elleni biztosíték kerül az USA szabadkereskedelmi szerződéseibe

A frissen aláírt USA-Mexikó-Kanada közötti kereskedelmi egyezménybe bekerült egy biztosítékként szolgáló kiegészítés, mely a tagság felmondására ad lehetőséget abban az esetben, ha bármelyik fél „nem piacképes” országgal köt hasonló egyezményt. Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter máris jelezte, hogy a megoldást más egyezményeknél is alkalmaznák.

Ross egy interjúban elmondta, hogy a kikötés célja az, hogy a kereskedelmi egyezményekben bezárják azokat a kiskapukat, melyek arra adtak lehetőséget, hogy Kína legitim módon alkalmazza módszereit a szellemi tulajdonjogok, a kereskedelem és az ipari támogatások területein.

Az Egyesült Államok jelenleg a kereskedelmi tárgyalások kezdeti szakaszánál tart Japánnal és az Európai Unióval egyaránt, az amerikai vezetés nem titkolt célja pedig az, hogy Mexikóhoz és Kanadához hasonlóan ezekbe a szerződésekbe is bekerüljön a „nem piacképes” országok kizárása a kereskedelmi partnerek köréből, azaz Kína szerepének korlátozása a világkereskedelemben.

Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter beszédet mond a 83. Szaloniki Nemzetközi Vásár második napján, 2018. szeptember 9-én az észak-görögországi nagyvárosban. (MTI/EPA/Níkosz Arvanitidisz)

Az, hogy ez az elképzelés mennyire életképes, várhatóan nem az elkövetkező hetekben, csak jóval később fog kiderülni, mindenesetre az amerikai vezetés azzal az indokkal próbálja átvinni elképzelését jövendő partnerein, hogy ezzel összhang alakulna ki a Kína elleni fellépésben, azaz Japán és az EU ezzel jelét adná annak, hogy egyetértenek Washington politikájával.

Ha az iráni atomalku legutóbbi történéseit vesszük alapul, akkor erre kevés esély van (az EU inkább Kínával és Oroszországgal szövetkezve létrehozott egy alternatív fizetési rendszert Iránnak), de Mexikót és Kanadát valahogy sikerült meggyőzni, így korai lenne kizárni a megegyezést.

A NAFTA megállapodást felváltó USMCA egyezménybe épített kitétel a gyakorlatban egy vétójogot ad az USA-nak Kanada és Mexikó egyéb szabadkereskedelmi partnereinek vonatkozásában, biztosítva ezzel azt, hogy az ügyletek a piaci szabályoknak megfelelően, állami dominancia jelenléte nélkül köttetnek meg. A kitétel szerint, ha a három ország bármelyike kereskedelmi egyezményt köt egy „nem piacképes” országgal, a másik két fél a következő hat hónapban kiléphet a háromoldalú megállapodásból és kétoldalú egyezményt köthetnek egymással.

„Ez egy logikus lépés. A kitétel egyfajta méregpirula” – mondta Wilbur Ross.

Arra a kérdésre, hogy a kitételt más, a jövőben megkötendő kereskedelmi egyezménybe is beépítik-e, Ross az alábbiakkal válaszolt:

„Meglátjuk. Az természetesen segít, hogy Mexikóval és Kanadával már létrejött a megállapodás, a precedens meglétével már könnyebben hozzá lehet kapcsolni más egyezményekhez is.” Majd hozzátette:

„Az emberek rá fognak jönni, hogy ennek elfogadása a kereskedelmi megállapodás létrejöttének az előfeltétele lehet.” 

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »