Békülékenyebb hangot ütött meg Erdogan az USA felé

Túljut a kapcsolatok viharos időszakán Törökország és az Egyesült Államok – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán New Yorkban, amerikai látogatásának végén.

A politikus a török-amerikai befektetési konferencián szólalt fel, ahol hangsúlyozta, hogy Törökországot és az Egyesült Államokat stratégiai partnerség fűzi egymáshoz, amely sok nehézséget élt túl eddig is, és ezen az időszakon is túl fog jutni.

Törökország és az USA között számos kérdésben van ellentét. Ezek egyike az, hogy Törökországban terrorvádak miatt fogva tartják Andrew Brunson amerikai lelkipásztort. Washington az ügy kapcsán elrendelte a Törökországból importált alumínium és acél vámtarifáinak megduplázását. Ankara válaszul szintén így tett az Egyesült Államokból behozott autókra, alkoholra és dohányárúra vonatkozó vámtételekkel. A washingtoni kormány továbbá augusztusban befagyasztatta a török igazságügyi és a belügyminiszter amerikai vagyonát az amerikai tiszteletes ügyében játszott szerepük miatt.

New York, 2018. szeptember 25.
Recep Tayyip Erdogan török elnök felszólal az ENSZ-közgyűlés 73. ülésszakán a világszervezet New York-i székházában 2018. szeptember 25-én. (MTI/AP/Richard Drew)

Erdogan az ENSZ Közgyűlése 73. ülésszakán mondott beszédében kihívó álláspontra helyezkedett és azzal vádolta Washingtont, hogy gazdasági háborút indított. A történtek ellenére a török államfő szerdán már azt mondta, hogy Ankara derűlátó az Egyesült Államokhoz fűződő politikai és kereskedelmi viszonyát illetően. Mint hangoztatta, országa elkötelezett a szabad piacgazdaság iránt és a befektetési környezet javítására törekszik.

A szerdai alkalmat kihasználva ugyanakkor bírálta Donald Trump amerikai elnök kormányzatát, hogy kereskedelmi ügyeket használ fel eszközként politikai céljai eléréséhez.

Az amerikai hatóságok rendszeresen arra szólítják fel Törökországot, hogy engedje szabadon az országban fogva tartott amerikai állampolgárokat, köztük Brunsont, akit az Égei-tenger partján fekvő Izmirben tartanak házi őrizetben. A lelkipásztor következő meghallgatása október 12-én lesz.

Erdogan szerdán az Egyesült Államokból Németországba utazott, ahol csütörtökön hivatalos látogatást tesz.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »