Európa lehet a nevető harmadik a vámháborúban

A kínai importtermékekre kivetett pótlólagos amerikai vámok fékezik Kína gazdasági növekedését, egyúttal pedig javítják Európa pozícióját a nemzetközi kereskedelemben – állapítja meg a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete legfrissebb elemzésében.

Az ifo kalkulációi szerint a Washington által hétfőn bejelentett 10 százalékos vámemelés 0,1-0,2 százalékkal csökkenti a kínai GDP-növekedés ütemét. Amennyiben pedig a vámtétel az év végéig 10 százalékról 25 százalékra emelkedik, a fékezőhatás 0,3-0,5 százalékpontra erősödik. Tekintettel az idén 6,5 százalékra várt kínai GDP-növekedésre a vámemelésnek “érzékelhető, de mérsékelt” hatása lesz a gazdasági teljesítményre nézve.

“Kína az elmúlt években mérsékelte gazdasága exportfüggőségét, és ennek most arathatja le első gyümölcseit” – mutatott rá Gabriel Felbermayr, az ifo világgazdasági kutató központjának igazgatója, megjegyezve ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok és Kína között kibontakozó kereskedelmi háború jelentősen felerősíti a világgazdasági kockázatokat. Fokozhatja például a dollár árfolyamának erősödését, ami a feltörekvő gazdaságokra nézve jelenthet többletterhet. Ugyanakkor Kínában is megnövekedhetnek egyes túlzottan eladósodott vállalatok gazdálkodási terhei.

“Az Egyesült Államok és Kína között kibontakozó kereskedelmi háború új lehetőségeket nyithat meg Európa előtt saját érdekei érvényesítéséhez. Európa lehet ugyanis a nagy nyertese annak, ha Kína engedményeket lesz kénytelen tenni a WTO keretein belül. Ez ugyanis sokkal inkább kedvez a német vállalatok versenyképességének, mint az amerikai vállalatokénak. Azoknak az időknek pedig, amikor Washington egyszerre ment neki összes kereskedelmi partnerének, valószínűleg már vége. Így amíg Washington és Peking egymással van elfoglalva, Európa viszonylag biztonságban tudhatja magát” – fejtette ki Felbermayr.

Az ifo szakértője szerint a kereskedelmi csatározás vesztesei az európai vállalatok Amerikában tevékenykedő kínai konkurensei, illetve a Kínában tevékenykedő amerikai konkurensei lehetnek, míg az európai cégek piaci részesedése nőhet. Amennyiben azonban az európai vállalatok Amerikában vagy Kínában a világpiacra termelnek, akkor költségeik emelkedésével kell számolniuk. A regionális hozzáadott-érték csatornákkal dolgozó kisebb európai cégek számára azonban az amerikai-kínai kereskedelmi háború új kibontakozási lehetőségeket teremt – mondta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás