Nem Gibraltáron fog múlni a Brexit sikere

Spanyolország a lehető legkedvezőbb eredményeket szeretné elérni a Gibraltáron dolgozó spanyolok számára – mondta Josep Borrell spanyol külügyminiszter a sajtónak nyilatkozva hétfőn, miután Madridban fogadta az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalóját.

Michel Barnier a szerdán kezdődő salzburgi kétnapos EU-csúcs előkészületei miatt érkezett a spanyol fővárosba, mivel az esemény egyik kiemelt témája a brit európai uniós tagság megszűnésének feltételrendszere lesz. A főtárgyaló nem nyilatkozott az újságíróknak, Twitter-oldalán közzétett bejegyezésében viszont teljes támogatásáról biztosította Spanyolországot Gibraltárról szóló tárgyalásaiban Nagy-Britanniával, amelyeknek szerinte mielőbb a végére kell érniük. Barnier Pedro Sánchez spanyol kormányfővel is tárgyalt Madridban.

Josep Borrell a spanyol parlament külügyi bizottságban a múlt héten arról beszélt, hogy Spanyolország nem használja a Brexit-tárgyalásokat arra, hogy követelje a fennhatóságot Gibraltár felett. A Spanyolországba ékelt, 6,5 négyzetkilométeres brit területre nap mint nap mintegy 10 ezer spanyol jár át dolgozni, ezért a dél-európai ország számára prioritás, hogy javuljon a Gibraltárt körülölelő, nagy munkanélküliséggel küzdő spanyol területek helyzete.

Ez nem jelenti azt, hogy Spanyolország lemondana a történelmi követeléséről Gibraltárral kapcsolatban, de a Brexitről szóló párbeszéd nem a megfelelő keret erre – hangsúlyozta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy Gibraltár nem lehet „az utolsó akadály” a Brexitről szóló megállapodáshoz vezető úton.

A Mariano Rajoy vezette előző spanyol kormány az EU-tagságról rendezett brit népszavazás előtt felvetette, hogy ha a britek távoznak az unióból, Gibraltár kerüljön közös brit-spanyol fennhatóság alá, mert a terület így a kilépést követően is megtarthatná hozzáférését a belső uniós piachoz – ezt azonban a britek kezdettől fogva elutasították.

Tavaly augusztusban Alfonso Dastis akkori spanyol külügyminiszter bejelentette: Spanyolország részéről Gibraltár fennhatóságának visszaszerzése nem lesz feltétele a Brexit-megállapodásnak. Spanyolország 1713-ban, a spanyol örökösödési háborút lezáró utrechti szerződésben mondott le a stratégiai helyen fekvő terület feletti felségjogról London javára, ám azóta spanyol kormányok többször is megkérdőjelezték a szerződés érvényességét.

  • Előzmények:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »