Újabb csúcstalálkozót tart a két Korea

Észak- és Dél-Korea megállapodtak, hogy szeptember 18-20. között újabb csúcstalálkozót tartanak Phenjanban, és megvitatják a Koreai-félsziget atommentesítésének megvalósításához szükséges „gyakorlati lépéseket” – közölte csütörtökön phenjani tárgyalásait összegezve egy magas rangú dél-koreai tisztségviselő, aki beszámolt arról is, hogy rajta keresztül Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető üzenetet küldött egymásnak.  

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „megerősítette elkötelezettségét” a Koreai-félsziget „teljes atommentesítése mellett”, és kifejezte, hogy kész ennek érdekében szoros együttműködést folytatni Dél-Koreával és az Egyesült államokkal – mondta újságíróknak Szöulban Csung Ui Jong nemzetbiztonsági tanácsadó egy nappal azután, hogy Phenjanban Kim Dzsong Unnal találkozott.

A Trump és Kim közötti üzenetváltásról a tanácsadó azt mondta: az észak-koreai vezető levelében valószínűleg arra kéri az amerikai elnököt, hogy újítsák fel a nukleáris leszerelésről szóló tárgyalásukat.

Az észak-koreai vezető azt mondta Csungnak: töretlenül bízik az amerikai elnökben, és soha nem mondott róla rosszat, még a legmagasabb rangú tanácsadóinak sem. Kifejezte abbéli reményét, hogy Észak-Korea és az Egyesült Államok véget tud vetni 70 éve tartó ellenségeskedésének, és „a kétoldalú kapcsolatok javítása révén Trump első elnöksége idején – tehát 2021 januárjáig – meg tudják majd valósítani a Koreai-félsziget atommentesítését” – mondta Csung Ui Jong.

Azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump augusztusban váratlanul visszavonta külügyminisztere, Mike Pompeo phenjani látogatását, mert nem volt megelégedve azzal, amennyit Észak-Korea tett az atomfegyver-mentesítés folyamatában, a tanácsadó a következőket mondta: Kim Dzsong Un sajnálatosnak nevezte, hogy az amerikai elnök így vélekedik, mert szerinte hazája jelentős lépéseket tett ezen a téren.

Észak-Korea már nem képes nukleáris kísérletet végrehajtani, mert májusban felszámolta egyetlen kísérleti telepét. Sajnálatos az is – mondta az észak-koreai vezető -, hogy erőfeszítéseit nem veszi komolyan a nemzetközi közösség.

Phenjan, 2018. szeptember 6.
A dél-koreai elnöki hivatal által 2018. szeptember 6-án közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára (j) fogadja Csung Ui Jong magas rangú dél-koreai biztonsági tanácsadót, küldöttségi tagot Phenjanban szeptember 5-én. A felek a két Korea közti újabb csúcstalálkozó előkészületeinek keretében találkoztak. (MTI/EPA/Dél-koreai elnöki hivatal)

Mun Dzse In dél-koreai elnök azért menesztett küldöttséget szerdán az észak-koreai fővárosba, hogy egyeztessék az idei harmadik Korea-közi csúcstalálkozó időpontját és napirendjét, és feloldják a Washington és Phenjan közötti tárgyalásokon az északi nukleáris program felszámolásának kérdésében beállt patthelyzetet.

A felek még augusztus 13-án állapodtak meg abban, hogy Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető újabb csúcstalálkozót tart, ezúttal már Phenjanban. Ez idén a harmadik találkozó lesz közöttük, az első kettő április 27-én, illetve május 25-én volt Panmindzson határfaluban, a két országot elválasztó demilitarizált övezetben.

Feltételezések szerint a két Korea közötti békeszerződés aláírásáról is szó eshetett szerdán Phenjanban.

Az 1950 és 1953 közötti koreai háborút nem békeszerződés, hanem fegyverszüneti megállapodás zárta le, amelyet Észak-Korea, a Phenjant segítő kínai önkéntes haderő és a Szöult támogató, főleg amerikai ENSZ-csapatok írtak alá. Békeszerződés hiányában a felek jogilag ma is hadban állnak egymással.

Az észak-koreai állampárt lapja, a Rodong Szinmun megismételte csütörtökön Phenjan azon követelését, hogy az Egyesült Államok azonnal egyezzen bele a koreai háború végének kinyilvánításához, a júniusi szingapúri amerikai-észak-koreai csúcstalálkozón született megállapodással összhangban.

„Az Egyesült Államoknak nem szabad ragaszkodnia ahhoz, hogy a békeszerződés megkötéséhez előbb atomfegyvermentessé kell tenni a Koreai-félszigetet. A párbeszéd és a nyomásgyakorlás nem egyeztethető össze” – írta a lap.

Forrás: MTI/Reuters/Yonhap/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »