A német oktatási rendszernek is gondot okoz a menekülthullám

A kölni német gazdaságkutató intézet (Institut der deutschen Wirtschaft Köln – IW) adatai szerint a 2015-ben érkezett menekülthullám megfordította a korai iskolaelhagyás csökkenő trendjét. Míg 2000 és 2013 között 9 százalékról 5,2 százalékra süllyedt az iskolarendszerből képzettség nélkül kikerülő fiatalok aránya, 2016-ban már 5,7 százalék volt ez az arány.

A növekedés legfőképpen annak tulajdonítható, hogy nagymértékben emelkedik a nem német korai iskolaelhagyók aránya. A 2000-2010-es időszakban ugyan csaknem megfeleződött, 20 százalékról 10,7 százalékra süllyedt a nem német fiatalok körében a korai iskolaelhagyók aránya, de az utóbbi évtizedek legnagyobb menekülthullámának érkezése után egy évvel, 2016-ban már ismét 14,6 százalék volt ez az arány.

Ezért nagyobb erőt kell összpontosítani az integrációra, “különösen a menekültek és az alacsony képzettséggel rendelkező háztartásokban élő bevándorlók” beilleszkedésének támogatására – emelte ki kutatási jelentésében az IW.

A munkaadói érdekképviseletek országos szövetségének (BDA) támogatásával működő intézet szerint éves szinten 3,5 milliárd euró plusz forrást kell fordítani a napközbeni gyermekellátás, a közoktatás, a szakmai képzés és a felsőoktatás területére “a menekültmigráció kihívásának leküzdéséhez” – mutatták ki a BDA-hoz közel álló, új szociális piacgazdaság kezdeményezés (Initiative Neue Soziale Marktwirtschaft – INSM) elnevezésű lobbiszervezet megbízásából 15. alkalommal elvégzett kutatásban, amelyben a migráció mellett egy sor további ügyet is elemeztek.

A német tanárok szövetségének (DL) elnöke, Heinz-Peter Meidinger szerint az IW Oktatási monitor (Bildungsmonitor) nevű kutatássorozatának új kiadásából kibontakozó kép riasztó, és azt mutatja, hogy a politikusok “tétlenül nézik, ahogyan a szegregáció átjárja az egész iskolarendszert”.

A német közoktatásban dolgozó mintegy 160 ezer tanárt összefogó érdekképviseleti szervezet vezetője a Die Welt című lapnak kiemelte, hogy a kutatás a legutóbbi elérhető adatokon, a 2016-os számokon alapul, és azóta tovább romlott a helyzet. Az egyre súlyosabb tanárhiány ugyanis még nem is jelenik meg az elemzésben, és attól kell tartani, hogy a következő években is kitartanak a negatív trendek.

A tanárok általában nincsenek felkészülve a bevándorlásból adódó feladatokra, sokan például nem tudnak németet idegen nyelvként oktatni. Az pedig “súlyos teljesítménycsökkenéshez vezet, ha egy osztályban túlságosan nagy a németül rosszul, vagy egyáltalán nem beszélő tanulók aránya” – mondta a DL elnöke.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

Trump már nem elégszik meg a vámtarifák emelésével

Trump felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, hozzák haza a Kínába kiszervezett termelést, a szállítással foglalkozó vállalatok pedig állítsák le a Kínából érkező fentanyl Amerikába szállítását. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás