Szélsőbalos támogatású kisebbségi kormány jöhet Szlovéniában

A szélsőbaloldali Baloldal (Levica) párt támogatja egy kisebbségi kormány megalakítását Szlovéniában. Erről párton belüli szavazással döntöttek csütörtökön.

A Baloldal korábban is meglebegtette, hogy bár a kormánykoalícióban nem vesz részt, kész külső támogatást nyújtani egy balközép kisebbségi kormánynak.

A parlamentbe bejutott többi baloldali párt – a szociáldemokraták (SD), Miro Cerar ügyvivő kormányfő Modern Közép Pártja (SMC), Alenka Bratusek volt miniszterelnök pártja (Stranka AB) és a nyugdíjaspárt (DeSUS) – még szerdán hivatalosan is jelölte a miniszterelnöki tisztségre Marjan Sarecet, a június 3-i szlovéniai választásokon a második legtöbb szavazatot kapott Marjan Sarec Listája (LMS) párt elnökét.

A Baloldal a támogatásról szavazással döntött, amelyen a teljes tagság 40,81 százaléka vett részt, és amelyen a résztvevők 84,66 százaléka támogatta az együttműködést.

Az ötpárti koalíció 43 képviselővel rendelkezik a 90 fős parlamentben. A kormányalakításhoz 46 szavazatra lesz szükségük. A Baloldalnak 9 képviselője van az új összetételű törvényhozásban.

Primoz Siter, a Baloldal képviselője a sajtónak úgy nyilatkozott, a szavazás eredménye nem jelenti azt, hogy automatikusan támogatják Sarec jelölését, de megnyitotta az ajtót a további tárgyalásokhoz.

A június elején tartott parlamenti választást a Janez Jansa volt miniszterelnök vezette jobboldali, bevándorlásellenes Szlovén Demokrata Párt (SDS) nyerte meg, 25 mandátumot szerezve, de nem tudott kormányt alakítani. Marjan Sarec balközép pártja szintén nem tudta biztosítani a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget. Borut Pahor államfőnek a hivatalos választási eredmények közzététele után 30 napon belül kellett volna javaslatot tennie a miniszterelnök-jelölt személyére, ám kormányképes parlamenti többség hiányában nem tudta ezt megtenni.

Július 28-ától ezért hivatalosan is megkezdődött a kormányalakítási tárgyalások második köre, amelyre 14 nap állt rendelkezésre. A határidő pénteken járt volna le, a jelölésről pedig a jövő héten pénteken szavaz a parlament. A második körben az elnök mellett már a frakciók is javaslatot tehetnek a miniszterelnök személyére, s ha ez sem jár sikerrel, a harmadik körben a képviselők, azaz pártjaik is jelölhetnek, de ekkor már nem kell a kormány megválasztásához abszolút többség, elég a jelenlevők többségének támogatása.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Egyelőre nem lehet tudni, milyen lesz az új kormány összetétele. Az ötpárti koalíció Dejan Zidant, a szociáldemokraták elnökét javasolja a házelnöki tisztség betöltésére, ezenkívül sajtóhírek szerint az SD-nek három miniszteri hely is jut az új kabinetben. Miro Cerar az igazságügyi vagy a külügyi tárcát kaphatja meg, az utóbbi tisztség iránt azonban Karl Erjavec ügyvivő külügyminiszter is érdeklődik.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a szavazásig még bonyolódhatnak a dolgok, akkor is, ha az ötpárti koalíció szerint a kormány stabilan fog tudni működni, és összehangoltan tud majd dolgozni a Baloldallal, amely nem lesz tagja a kabinetnek.

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »