Az USA nem áll le, újabb védővámokat vet ki kínai termékekre

Az amerikai kormány a terveknek megfelelően bevezeti további kínai portékákra 16 milliárd dollár értékben a 25 százalékos vámtarifákat – erősítette meg kedden, helyi idő szerint a kora esti órákban Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója. A bejelentés nem keltett meglepetést, hiszen egy korábban nyilvánosságra hozott döntés megerősítéséről van szó.

Áprilisban az amerikai kormány közölte, hogy 50 milliárd dollár értékben kíván kivetni védővámokat 1333 kínai árucikkre. A bíráló állásfoglalások hatására júniusban 515 terméket törölt erről a listáról, és július 6-án érvénybe is léptette a 34 milliárd dollár értékű 818 kínai termék védővámját. A védővámokkal sújtott termékek listáját júniusban 284 árucikkel egészítette ki, és a kedd esti bejelentés szerint ezekből – évi 16 milliárd dollár értékű – 279 terméket vámoltat meg.

Elemzők szerint az idén márciusban kirobbant kereskedelmi vita várhatóan tovább mélyül majd: Washington ugyanis további 200 milliárd dollár értékű kínai termékre kíván 25 százalékos védővámot kivetni. Sőt, Donald Trump elnök már azt is meglebegtette, hogy kész valamennyi kínai importterméket védővámmal sújtani.

Peking az amerikaival egyenértékű vámot vetett ki az Egyesült Államokból származó amerikai termékekre. A kínai importvámok elsősorban az amerikai mezőgazdaságot sújtják.

Washington azzal vádolja Pekinget, hogy nem nyitja meg kellőképpen a piacait az amerikai termékek előtt, az amerikai-kínai vegyesvállalatokat arra használja fel, hogy hozzájusson az amerikai csúcstechnológiákhoz, és amerikai szellemi termékeket lop.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Megint tesztelgetett Észak-Korea

Dél-Korea vezérkari főnöksége szerint két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki közel negyedórás eltéréssel a Japán-tengerbe az ország keleti részén fekvő Szondok város környékéről. Mindkét rakéta 380 kilométert tett meg, maximális repülési magassága 97 kilométer volt, és sebessége mintegy 6,5-szer haladta meg a hangsebességet.

Read More »

Trump már nem elégszik meg a vámtarifák emelésével

Trump felszólította az amerikai cégeket, hogy kezdjék el felkutatni a kínai piac alternatíváját, hozzák haza a Kínába kiszervezett termelést, a szállítással foglalkozó vállalatok pedig állítsák le a Kínából érkező fentanyl Amerikába szállítását. Elemzők és egyes republikánus politikusok szerint sem világos, hogy az amerikai elnök milyen felhatalmazás alapján utasíthatná országa magánvállalatait piaci tevékenységük megváltoztatására.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás