Szíriai vadászgépet lőtt le az izraeli légvédelem

Izrael lelőtt egy szíriai vadászgépet a Golán-fennsík felett kedden – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az izraeli hadsereg szóvivőjének közlése szerint a Szuhoj gyártmányú vadászrepülő két kilométer mélyen berepült Izrael területére.

Az izraeli légierő követte, majd két Patriot gyártmányú amerikai rakétával lelőtte. A vadászrepülő Szíria területén, a Jarmuk folyó völgyében zuhant le, a két pilótának sikerült időben katapultálnia, és szíriai területen értek földet..

A SANA szíriai állam hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a lelövés pillanatában a gép szíriai légtérben repült, és nem az Izrael által annektált fennsík felett.

Az izraeli hadsereg légvédelmi egységei kedd reggel óta a Szírián belül zajló légi hadműveletek fokozódását észlelték, és minden eshetőségre felkészültek, hogy megvédjék az 1974-ben elfogadott tűzszüneti vonalakat Izrael és Szíria között. Izraelben a Golán-fennsíkon és a Jordán völgyben megszólaltak a légvédelmi szirénák, de később a polgári védelmi hatóságok megnyugtatták a civil lakosságot, és arra kértek mindenkit, hogy folytassa mindennapi tevékenységét.

1985 óta második alkalommal lőtt le Izrael szíriai katonai vadászgépet. Legutóbb 2014-ben történt hasonló esemény, akkor egy izraeli légtérbe behatoló Szuhoj 24-est lőttek ki az izraeli rakéták – emlékeztetett a Háárec című újság honlapja.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »