A brit külügyminiszter is lemondott

Lemondott hétfőn Boris Johnson brit külügyminiszter – Johnson néhány órával a Brexit-ügyi tárca volt vezetője, David Davis lemondása után jelentette be távozását.

Boris Johnson, London egykori polgármestere a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – népszavazás kampányában a keményvonalas Brexit-párti tábor frontembere volt, és azután is ezt az irányvonalat képviselte, hogy Theresa May miniszterelnök, a referendum után lemondott David Cameron utódja kinevezte a külügyi tárca élére.

Boris Johnson brit külügyminiszter beszél az ENSZ emberi jogi tanácsának 38. ülésszakán a genfi ENSZ-palotában 2018. június 18-án. (MTI/EPA/Magali Girardin)

Johnson lemondásának közvetlen előzményeként, pénteken Theresa May és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról. A javaslatok jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoznak az EU-val, mint amilyent a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-tábor látni szeretett volna.

Jóllehet az indítványt Johnson is elfogadta, hétvégi londoni sajtóbeszámolók szerint azonban később keresetlen – enyhébb trágárságokat sem nélkülöző – kifejezésekkel illette a dokumentumot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Hasonló okokból mondott le hétfőn reggel David Davis Brexit-ügyi miniszter is, akinek helyére Theresa May máris megtalálta a megfelelő politikust. Dominic Raab személyében a brit kormányfő olyan új vezetőt bízott meg a Brexit-tárca vezetésével, aki közismerten elkötelezett híve a brit EU-tagság megszűnésének – kinevezése ugyanakkor meglepetés, mivel a 44 éves, jogász végzettségű Raab viszonylag újoncnak számít a brit nagypolitikában.

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Csődvédelmet kért a CSA

Csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság a pénteken publikált közleménye szerint. A cég a honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a prágai cégbíróságon fizetésképtelenné válás miatt csődöt jelentett, mivel lejárt az állami hitelgarancia.

Read More »