Nincs többé alanyi jogon járó családegyesítés Németországban

Elfogadta pénteken a német szövetségi parlament (Bundestag) az oltalmazott státuszba kerülő menedékkérők családegyesítéséről szóló törvényt, amelynek értelmében az oltalmazottak elveszítik a jogukat a családegyesítéshez, és csupán lehetőségük lesz arra, hogy kérelmezzék legközelebbi rokonaik beengedését Németországba.

Az augusztusban életbe lépő szabályozás szerint a családegyesítés nem lesz alanyi jog az oltalmazottak számára, de kérhetik, hogy a szülőkből és kiskorú gyermekekből álló, úgynevezett magcsaládhoz tartozó rokonaik németországi tartózkodási engedélyt kapjanak. Az oltalmazottak családegyesítése révén havonta legfeljebb ezer ember költözhet Németországba.

A kérvények elbírálásában figyelembe veszik a társadalmi integráció – a beilleszkedés –  területén nyújtott “teljesítményt” – emelte ki közleményében a szövetségi belügyminisztérium, hozzátéve, hogy ez a megoldás a szociális ellátórendszerek terhelésének minimalizálását szolgálja.

Az elbírálásban biztonsági szempontokat is érvényesítenek, így nem kaphatnak engedélyt a beköltözésre a többi között olyan emberek, akik súlyos bűncselekményt követtek el, vagy akiket a terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott, közveszélyes személyek között tartanak számon.

Németországban nagyjából 250 ezer oltalmazott él. Oltalmazott státuszt az a menedékkérő kaphat, aki nem felel meg a menekült jogállás feltételeinek, de nem lehet visszaküldeni a hazájába, mert halálbüntetés, üldöztetés, embertelen bánásmód fenyegetné. Családegyesítési jogukat 2016 elején felfüggesztették két évre, hogy elkerüljék a menekültügyi rendszer túlterhelődését.

Az idén februárban a Bundestag úgy döntött, hogy nem állítják vissza a régi rendszert, hanem július végéig érvényben marad a családegyesítési jog felfüggesztése. Ez a köztes állapot szűnik meg az új szabályokkal, amelyeket az időközben megújított nagykoalíció pártjai – a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – dolgoztak ki.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Joe Biden demokrata elnökjelölt Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének. Ha Joe Bident megválasztanák, Harris lenne az első színesbőrű nő, aki alelnökként szolgálna az Egyesült Államokban. A demokraták egyöntetűen üdvözölték a döntést, a republikánusok máris támadásba lendültek.

Read More »

Újabb pofont kapott a hongkongi demokrácia

Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását. Carrie Lam kormányzó szerint a halasztás mellett kizárólag a közegészség védelme miatt döntöttek, a határozatban nem játszott szerepet semmilyen politikai indok. Ez azonban az elmúlt hetek eseményeinek tükrében igencsak kérdéses.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás