A szaúdi koalíció ostrom alá vette Jemen egyik kikötővárosát

Az elűzött jemeni kormányt támogató és Szaúd-Arábia vezette nemzetközi katonai koalíció megrohamozta szerda reggel Hodeida jemeni kikötővárost, amely a húszi lázadók ellenőrzése alatt áll. A három éve tartó jemeni konfliktusban ez egy döntő fontosságú csata lesz, de a segélyszervezetek arra figyelmeztettek, hogy még nagyobb káoszba taszíthatja az arab világ legszegényebb országát.

Napfelkelte előtt gépjárműkonvojok tartottak a város felé a közösségi médiára feltett felvételek tanúsága szerint. A háttérben egyértelműen lehetett hallani géppuskák ropogását. Szaúdi kereskedelmi tévék katonai forrásokra hivatkozva jelentették, hogy a csata elkezdődött. A szaúdi és az emírségekbeli állami tévé azonban egyelőre nem szólt az ostromról.

Az ENSZ és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) arra szólította fel a szembenálló feleket, tegyenek meg mindent a civil lakosság védelmében, továbbá tegyék lehetővé, hogy eljusson hozzájuk a túléléshez szükséges segély. Marie-Claire Feghali, az ICRC szóvivője, a szervezet székhelyén, Genfben azt mondta, hogy az újabb harcok tovább súlyosbítják az amúgy is katasztrofális humanitárius állapotokat Jemenben.

A száműzetésben működő jemeni kormányhoz hű erők és az Egyesült Arab Emírségek hadserege által irányított irreguláris erők már az elmúlt napokban fokozatosan közelítettek Hodeida felé, amely 150 kilométerrel délre van a fővárostól, a húszik kezén lévő Szanaától. Szerda reggelig adtak határidőt a húsziknak arra, hogy elhagyják Hodeidát. Az ENSZ és más segélyszervezetek a várható összecsapás miatt elhagyták a tengerparti várost.

Szanaa, 2018. június 6.
Jemeni férfiak a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi szövetség légicsapásai következtében megsemmisült épületek romjai között a jemeni fővárosban, Szanaában 2018. június 6-án. A támadás következtében legkevesebb 9 ember életét vesztette. Szaúd-Arábia térségbeli arab szövetségeseivel 2015. március 26-án indított hadműveletet Jemenben az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök ellen harcoló és Irán támogatását élvező síita húszi lázadók visszaszorítására. (MTI/EPA/Jahja Arhab)

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A síita felkelők 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország nyugati-északnyugati részén. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.

Az ENSZ szerint a konfliktus a világ legsúlyosabb humanitárius válságához vezetett az országban, amelynek mintegy 28 millió lakosa közül legkevesebb 22 millió szorul segítségnyújtásra. Az egészségügyi ellátás összeomlott, a kolerajárvány több mint egymillió embert érint, és több mint 2200 ember halálát okozta 2017 áprilisa óta az Egészségügyi Világszervezet legutóbbi adatai szerint.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »