Októberre valószínűleg meglesz a Brexit-megállapodás

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, annál előbb viszont ez nem valószínű – mondta kedden a kilépési tárgyalások irányításáért felelős brit minisztérium (DExEU) vezetője.

David Davis a BBC rádiónak nyilatkozva elmondta: “aligha meglepő”, hogy London október előtt nem számít a megállapodás véglegesítésére, hiszen “negyven évnyi történelemről, negyven évnyi joganyagról, negyven évnyi közös külpolitikai és biztonsági tevékenységről van szó”.

Nagy-Britannia valójában 45 éve, 1973-ban lett tagja az akkori Európai Gazdasági Közösségnek, amelyből a mai Európai Unió kifejlődött.

Az Egyesült Királyság várhatóan 2019. március 29-én távozik az EU-ból. Theresa May brit miniszterelnök ugyanis tavaly március 29-én jelentette be, hogy aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, amelynek alapján – hacsak a kilépési szerződés korábbi dátumot nem állapít meg, de ezzel sem Londonban, sem Brüsszelben nem számolnak reális lehetőségként – a brit EU-tagság az aktiválás bejelentése után két évvel szűnik meg, akkor is, ha addig nem születik megállapodás a távozás feltételrendszeréről.

A keddi BBC-interjúban David Davis úgy fogalmazott, hogy “ha nincs megállapodás, akkor nincs megállapodás, de nem ebben az irányban haladunk”. Kijelentette ugyanakkor, hogy ha lesz megállapodás, de a brit parlament leszavazza, akkor már nem lenne idő újrakezdeni a tárgyalásokat az unióval, éppen a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye által szabott határidő miatt.

A brit kormány által az EU-tagság megszűnéséről beterjesztett törvényjavaslat éppen kedden került vissza az alsóház elé, miután a felső kamara, a Lordok Háza is megtárgyalta, és 15 olyan módosítást fogadott el, amelyeket a kormány nem támogat. A főrendi kamara beillesztett például a tervezetbe egy olyan módosító záradékot, amely szerint Nagy-Britanniának valamilyen formájú vámunióra kell törekednie az EU-val a kilépés után is.

Az alsóház kedd éjjel, illetve szerda éjjel szavaz e felsőházi módosításokról. A konzervatív párti kormány mindegyiket szeretné eltávolítani a tervezetből, de a szavazások némelyike szorosnak ígérkezik, mivel a konzervatív frakcióban is vannak hívei annak, hogy Nagy-Britannia fenntartson valamilyen vámuniós jellegű megállapodást az EU-val a Brexit után.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A DExEU-tárcát vezető miniszter a keddi BBC-interjúban viszont határozottan kizárta annak lehetőségét, hogy az Egyesült Királyság bármiféle vámunióban maradjon az Európai Unióval. David Davis szerint ugyanis ez megakadályozná, hogy a brit kormány önállóan kereskedelmi megállapodásokat köthessen a világ többi országával.

A miniszter szerint “nem ideológiai, hanem nagyon is gyakorlatias” okokról van szó: a brit külkereskedelem 60 százaléka az EU-n kívüli világgal zajlik, és London szeretné ezt az arányt bővíteni. Hozzátette: az elmúlt húsz évben a világ többi részével folytatott brit kereskedelem értéke gyorsabban nőtt, mint az Európai Unióval folytatott kereskedelem.

Kedden lemondott tisztségéről Phillip Lee igazságügyi államtitkár, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy felelőtlenség a kormány által kijelölt úton folytatni a Brexit-folyamatot, mivel az gazdasági károkhoz vezet. Lee szerint ki kell mondani, hogy sem az Egyesült Királyság, sem az EU nincs felkészülve a Brexitre, ezért szüneteltetni kell a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásával elindított kilépési folyamatot, vagy ki kell terjeszteni a kilépés határidejét, vagy vissza kell vonni a cikkely aktiválásáról hozott tavalyi döntést.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás