Bulgária visszatérhet gázelosztó szerepéhez a Balkánon

Oroszország a Fekete tengeren keresztül, Bulgárián át építheti meg a Török Áramlat második ágát, a kérdésről tárgyalások folynak – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában.

Peszkov kijelentette, hogy a projekt valóra váltásához, okulva a meghiúsult Déli Áramlat gázvezeték tapasztalatából, szükség van az Európai  Bizottság és Bulgária garanciáira.

Bojko Boriszov bolgár kormányfő, akit a nap folyamán Moszkvában fogadott Vlagyimir Putyin orosz elnök, a tárgyalásokat követően tényként kezelte, hogy a Török Áramlat második, a dél-európai államok ellátására szánt vezetéke Bulgárián keresztül vezet majd: “A Török Áramlat második ága el fogja érni Bulgáriát és azon keresztül orosz gáz érkezik majd Oroszországból” – írta Facebook-bejegyzésében Boriszov, mintegy véget vetve a találgatásnak, hogy a csővezetéket Görögországon keresztül építik majd meg.

“Hálás vagyok azért, hogy visszatérünk a korábbi gázelosztó szerepünkhöz a Balkánon” – írta a bolgár miniszterelnök. Bulgária Várnában tervezi kiépíteni az elosztóközpontot.

Boriszov az orosz elnökkel közösen megtartott moszkvai sajtóértekezleten közölte, hogy Putyin és Recep Tayyip Erdogan török államfő megvitatta a Török Áramlat Bulgária felé történő meghosszabbítását és támogatta az elképzelést. A bolgár kormányfő megköszönte Moszkvának, hogy “nem haragtartó” Szófiával szemben a Déli Áramlat meghiúsulása miatt.

Putyin azt mondta, hogy a Török Áramlat gázának Bulgárián keresztül történő Európába juttatásának kérdése “gyakorlati kidolgozás alatt áll Törökországgal és Bulgáriával”. Hozzátette, hogy a Bulgárián áthaladó gázszállítás mennyisége a többi folyosón történő szállítás volumenétől függ majd.

A Gazprom orosz gázipari vállalat több európai partnerével azt tervezte, hogy Ukrajna elkerülésére Déli Áramlat elnevezéssel a Fekete-tengeren át, Bulgária irányában évi 63 milliárd köbméteres kapacitású vezetéket épít. A projekttől az Európai Bizottság elutasító álláspontja miatt Moszkva 2014 decemberében elállt, majd a Török Áramlat vezeték megvalósításába kezdett.

Az évi 15.75 milliárd köbméteres kapacitású vezeték egyik ága Törökországot, a másik pedig az Európai Unió országait látná el. Szófia ezt követően többször is kifejezte érdekeltségét a Déli Áramlat újjáélesztésében. A Gazprom szombaton írt alá jegyzőkönyvet a török kormánnyal a Török Áramlatnak az európai fogyasztók ellátására szánt szárazföldi tranzitszakaszának megépítéséről.

Kapcsolódó cikkünk: Bulgária örülne a közvetlen orosz gázszállításnak

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás