Már az euró is megérzi az olasz belpolitikai válságot

Tízhavi mélypontra esett az euró dollárhoz viszonyított árfolyama kedden, miután az olasz állampapírok piacán átsöprő masszív eladási hullám arra késztette a befektetőket, hogy szabaduljanak a közös európai fizetőeszköztől is.

Olaszországban, az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságában egyre mélyül a belpolitikai válság, aminek eddig csak mérsékelt hatása volt a devizapiacokra, ám az olasz állampapíroknak a kedd volt a legrosszabb napja az utóbbi több mint 25 évben.

A kétéves olasz államkötvények hozama több mint 150 bázisponttal, 2,73 százalékra emelkedett, napi szinten ilyen erős ugrást 1992 óta nem tapasztaltak. A tízéves államkötvények hozama 50 bázisponttal, 3,38 százalékra, négyéves csúcsra kúszott fel.

A tízéves olasz és német államkötvények hozama közötti különbség két hete még csak 130 bázispont körül mozgott, de hétfőn zárásra már 235 bázispontra, 2013 novembere óta a legmagasabb szintre nőtt. A hozamkülönbség kedd délelőtt hirtelen jelentősen megugrott és több mint 300 bázispontra nőtt – közel egy éve először fordult elő az is, hogy az olasz államkötvények hozama meghaladta az amerikai adósságpapírokét.

A milánói tőzsde irányadó indexe, az FTSE MIB hétfőn 2,08 százalékos mínuszban zárt, és kedden is folytatódott a lejtmenet. Napi mélypontján 3,72 százalékos veszteségben állt a mutató, azóta kissé korrigált, jelenleg 1,5% körüli mínuszt mutat az index. A nap vesztesei a nagy állampapírportfólióval rendelkező nagybankok, amelyek árfolyama erős forgalomban jelentősen esett. Az Intesa Sanpaolo délután 4,07 százalékos, az UniCredit 4,73 százalékos, az Ubi Banca pedig 3,41 százalékos mínuszban forgott.

Az olasz államfő az Öt Csillag Mozgalom és az Északi Liga kudarccal végződött kormányalakítási kísérlete után hétfőn Carlo Cottarellit, a Nemzetközi Valutaalap volt magas rangú tisztségviselőjét bízta meg azzal, hogy állítson fel szakértői kormányt, amelynek az előrehozott parlamenti választások megszervezése és a következő költségvetés elfogadtatása lesz a feladata. Elemzők attól félnek, hogy egy kiélezett választási kampány egy velejéig euroszkeptikus kormányt eredményezhet, ami kockázatot jelent az euróövezet kohéziójára.

  • Két táborra szakadt az ország
A népakarat védelmében mozgósításra szólította az olaszokat az Öt Csillag Mozgalom (M5S), a Liga polgármesterei irodáikból eltávolították Sergio Mattarella államfő fényképét, miközben a populista erőkkel szembeni pártok az olasz köztársaság nevében szövetkeznek: a keddi olasz sajtó szerint a kormányalakítási válság új formációkat vázolt az olasz politikában.

Súlyosbodik az olasz a kormányalakítási válság

Egy héten belül másodszor ijesztgeti Olaszországot a Moody’s

Az euró dollárhoz viszonyított árfolyama májusban 4 százalékot esett az euróövezet politikai és gazdasági helyzete miatti aggodalmak hatására. Kedden az 1,16 dolláros szint alá süllyedt a közös európai fizetőeszköz jegyzése a nemzetközi devizapiacon, 2017 novembere óta először, és napi mélypontján mindössze 1,1511 dolláron állt az árfolyam.

A pénzpiacok arra számítanak, hogy a rendkívül laza monetáris politika normalizálásának útján haladva az Európai Központi Bank kivezeti masszív kötvényvásárlási programját az év végén, 2019 közepén pedig kamatot emelhet – az utóbbi hónapok gyengébb gazdasági adatai azonban kétségessé tették ezeket a várakozásokat.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek