_

Még egy évig maradnak az uniós szankciók a szíriai rezsim ellen

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei meghosszabbították a szíriai rezsimmel szemben bevezetett uniós szankciókat, amelyek így 2019. június 1-jéig érvényben maradnak – közölte a tagállami kormányokat tömörítő Európai Unió Tanácsa hétfőn.

A külügyminiszterek tanácsa úgy határozott, hogy mivel a polgári lakosság elnyomása folytatódik, a Szíriára vonatkozó uniós stratégiával összhangban fenntartják a szíriai rezsimmel és annak támogatóival szembeni korlátozó intézkedéseket.

A külügyminiszterek frissítették a szankciós jegyzékben szereplő bizonyos emberekkel és szervezetekkel kapcsolatos adatokat, két elhunyt személyt pedig töröltek a listáról, melyen jelenleg 259 olyan ember és 67 olyan szervezet szerepel, amelyek utazási tilalom és vagyonbefagyasztás hatálya alatt állnak. A most felvettek a vegyi fegyverek használatával kapcsolatos szerepük miatt kerültek a szankciós listára.

A Szíriával szembeni jelenlegi szankciók szélesebb köréhez az olajembargó, bizonyos befektetésekre vonatkozó korlátozások, illetve a Szíriai Központi Bank unióban található vagyonának befagyasztása tartozik. Emellett exportkorlátozás van érvényben azon berendezések és technológiák esetében, amelyek belső elnyomás céljára is használhatók, illetve amelyek az interneten vagy a telefonhálózaton keresztüli kommunikáció nyomon követésére, illetve lehallgatására is szolgálhatnak.

Mint írták, az EU továbbra is elkötelezetten törekszik a szíriai konfliktus tartós és hiteles politikai megoldásának elősegítésére, összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatával és a 2012. évi genfi nyilatkozattal. Az uniónak meggyőződése, hogy a konfliktus nem oldható meg katonai úton, ezért határozottan támogatja az ENSZ különmegbízottjának munkáját és a szíriai válságban szembenálló felek genfi párbeszédét – tették hozzá.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma választanak a britek

Csütörtök reggel megkezdődött az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő szerint 8 és 23 óra - között voksolhat egyéni jelöltekre.

Read More »

A francia szakszervezetek nem elégedettek a nyugdíjreformmal

A legnagyobb francia szakszervezet, a CFDT bár reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a miniszterelnök beszéde után a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, hogy a kormány "átlépte a határvonalat" azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét. A radikálisabb CGT a sztrájk megerősítésére szólította fel a franciákat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás