Szíriáról és az iráni atomalkuról tárgyalt Trump és Macron

Donald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfővel tartott közös sajtóértekezleten többek között azt hangsúlyozta, hogy szeretne kivonulni Szíriából, míg a francia politikus egy új iráni atomalku közös kidolgozása mellett foglalt állást.

A mintegy egyórás nemzetközi sajtóértekezleten a két politikus elsősorban az iráni atomszerződés jövőjéről, a szíriai helyzetről, valamint az amerikai védővámok okozta kereskedelmi vitáról beszélt, illetve Donald Trump kitért Észak-Koreára és az észak-koreai vezetővel tartandó csúcstalálkozójára is.

Az amerikai elnök az Egyesült Államok „legrégebbi és legjobb szövetségesének” nevezte Franciaországot, valamint leszögezte: Párizs „kulcsfontosságú partner” mind Észak-Korea, mind Irán és Szíria ügyében, bár megjegyezte, hogy véleményük eltér az iráni atomalku és Szíria jövőjének megítélésében.

Emmanuel Macron ezt meg is erősítette, amikor így fogalmazott: „nem titok”, hogy ő és Trump másként ítélik meg az Iránnal kötött többhatalmi megállapodást. De – és ezt elemzők új fejleményként értékelték – leszögezte, hogy „szeretnénk kidolgozni egy új megállapodást Iránnal”.

Macron kifejtette, hogy ő – mint fogalmazott – már hónapok óta ismételgeti: az Iránnal kötött megállapodás ugyan „nem elégséges”, de legalább 2025-ig lehetővé tett némi ellenőrzést az iráni atomprogram fölött. „Mostantól egy Iránnal kötendő új megállapodáson kívánunk dolgozni” – jelentette be.

Donald Trump a sajtóértekezleten is megismételte azt, amit már többször – és a nap folyamán is – mondott: az atomalku „nevetséges és katasztrofális”, amelyet „soha nem is lett volna szabad megkötni”. Az elnök hozzátette, hogy szerinte a közel-keleti fejlemények hátterében mindenütt felsejlik Irán tevékenysége. Leszögezte továbbá: ha Irán fenyegeti Amerikát, „olyan nagy árat fog fizetni ezért, mint amit még kevés ország fizetett”.

Washington, 2018. április 24. Emmanuel Macron francia államfõ (b) és Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatót tart a washingtoni Fehér Házban 2018. április 24-én. Macron háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban. (MTI/EPA/Shawn Thew)

Washington, 2018. április 24.
Emmanuel Macron francia államfő (b) és Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatót tart a washingtoni Fehér Házban 2018. április 24-én. Macron háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban. (MTI/EPA/Shawn Thew)

Az amerikai elnök Franciaországot „kulcsfontosságú partnernek” nevezte az Észak-Koreára kifejtett nemzetközi nyomásgyakorlásban is. „Az Egyesült Államok és Franciaország együttműködik a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásában, s mi hálásak vagyunk Franciaországnak azért a kulcsfontosságú szerepért, amelyet az Észak-Koreára kifejtett nyomásgyakorlásban játszott” – fogalmazott Trump.

Elmondta: a jövendő megbékélés, harmónia, a Koreai-félsziget és lényegében az egész világ biztonsága érdekében rövidesen találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Fontosnak tartotta aláhúzni, hogy a csúcstalálkozó fejében Washington a háttérben semmiféle engedményt nem tett Phenjannak. Mint fogalmazott: „a békére törekvés közepette nem fogjuk ismét elkövetni a korábbi amerikai kormányzatok hibáit. Folytatjuk a maximális nyomásgyakorlást”. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „nyitott és tisztességes” tárgyalásokra számít az észak-koreai vezetővel.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Szíriáról szólva az amerikai elnök elmondta: személy szerint ugyan minél előbb „szeretne kijönni Szíriából”, hazahozni az amerikai katonákat, akik szerinte „nagyszerű munkát végeztek”, de egyetértett Emmanuel Macronnal abban, hogy a kivonulással „nem akarunk teret adni Iránnak a Földközi-tenger medencéjében”.

A sajtóértekezlet végén Donald Trump azon meggyőződésének adott hangot, hogy az Egyesült Államok „zavarba ejtően sokat” költött a Közel-Keleten, miközben otthon, vagyis az Egyesült Államok határain belül kellett volna inkább hidak, utak, alagutak, iskolák építésére költeni. „Hétezer milliárdot költöttünk el a Közel-Keleten és semmit nem kaptunk érte sőt, a semminél is kevesebbet” – fogalmazott.

A sajtóértekezlet előtt Donald Trump és Emmanuel Macron mintegy egy órán keresztül tárgyalt egymással a Fehér Házban. Az iráni atomalku és a szíriai helyzet mellett megtárgyalták az acél-, és alumíniumtermékekre kivetett amerikai védővámok miatti kereskedelmi konfliktust is.

Trump a vitát „komplikáltnak” nevezte, mivel Franciaország az Európai Unió tagja, és az Unió szerinte elfogadhatatlan kereskedelmi korlátokat állított. Kifejtette, hogy szívesebben tárgyalja meg a kereskedelmi kérdéseket kétoldalú megbeszéléseken, közvetlenül Franciaországgal. Szóba került a Kínával folytatott kereskedelmi vita is, ennek megoldására az amerikai elnök „jó esélyt” látott, és bejelentette, hogy Steve Mnuchin pénzügyminiszter néhány napon belül Kínába utazik.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »