Rakétákkal lőtték Szaúd-Arábia fővárosát a jemeni lázadók

A szaúdi légvédelem megsemmisített a jemeni húszi lázadók által kilőtt hét ballisztikus rakétát vasárnap éjszaka, közülük három Rijád északkeleti része felett robbant fel. A lehulló rakétadarabok kioltották egy ember életét, amire még nem volt példa azóta, hogy Szaúd-Arábia beavatkozott a jemeni háborúba – közölték legfrissebb híradásaikban arab hírtelevíziók.

Az SPA szaúdi hírügynökség tájékoztatása szerint a rakétatámadások röviddel éjfél előtt történtek, és a fővároson kívül az ország déli részén fekvő Nadzsán, Dzsizan és Hamísz-Musait városokat, illetve reptereiket érték.

A Rijád felett megsemmisített rakéták lehulló darabjai egy lakóházra estek, és kioltották egy egyiptomi állampolgár életét, két másik egyiptomit pedig megsebesítettek – közölte Turki al-Malki, a jemeni polgárháborúban részt vevő arab katonai koalíció szóvivője.

A Reuters szerint rijádi tudósítói több hangos robbanást hallottak éjfél előtt a fővárosban, és füstöt láttak gomolyogni. A jemeni húszi lázadók által működtetett SABA hírügynökség arról számolt be, hogy a lázadók kilőttek „néhány” rakétát szaúdi célpontokra. 

Burkan H2 kis hatótávolságú ballisztikus rakétát lőttek ki a Rijádtól 35 kilométerre keletre fekvő Háled király nemzetközi repülőtérre, illetve más típusú rakétákkal vették célba a Szaúd-Arábia délnyugati részén lévő Abha, Dzsizan és Nadzsán városok repülőtereit.

Az elmúlt hónapokban többször előfordult, hogy a jemeni húszi lázadók rakétákkal lőttek szaúdi célpontokat, és a rijádi reptér ellen is hajtottak már végre támadást. Öt hónap leforgása alatt három rakétatámadás érte a szaúdi fővárost, de egyiknek sem volt halálos áldozata. Rijád és Washington is azzal vádolta Iránt, hogy rakétákkal fegyverzi fel a jemeni síita lázadókat, amit Teherán tagadott.

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán által támogatott, síita húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A síita lázadók 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. A jemeni konfliktusban több mint tízezren haltak meg, és több mint kétmillióan hagyták el otthonukat, ami humanitárius válsághoz vezetett. Eközben kolerajárvány is kitört, közel egymillió ember fertőződött meg.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/dpa/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »