Kezd eldurvulni a konfliktus Irán és Szaúd-Arábia között

A húszi lázadók által Jemen területéről kilőtt ballisztikus rakéta közvetlen katonai agresszió volt az iráni rezsim részéről, és mint olyan, háborús cselekménynek tekinthető – idézte kedden Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös szavait a Saudi Press Agency. A koronaherceg ezt Boris Johnson brit külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetése során jelentette ki.

A brit külügyi tárca vezetőjével beszélt telefonon kedden Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter is, aki a szaúdi trónörökös állítására válaszul kijelentette: Szaúd-Arábia “provokatív” cselekedetei “a térségben szembemennek a nemzetközi joggal és az ENSZ alapító okmányával”.

A szaúdi tulajdonú al-Arabíja pánarab televízió szombaton számolt be arról, hogy Szaúd-Arábia egy Jemenből kilőtt ballisztikus semmisített meg a nap folyamán Rijádtól északkeletre, a Háled király nemzetközi repülőtér közelében. A síita lázadók ellen harcoló jemeni kormányerőket légierővel támogató, szaúdi vezetésű katonai koalíció a rakétatámadásra válaszul megerősítette a jemeni repülőterekre és kikötőkre korábban elrendelt blokádját.

Húszi harcosok egy társuk temetésén, 2017. november 7., Szanaa, Jemen (MTI/EPA/YAHYA ARHAB)

A húszi lázadók közölték, hogy a rakétacsapást válasznak szánták a Szaúd-Arábia által vezetett nemzetközi koalíció bombázásaira és blokádjára.

Rijád Iránt okolja a rakétakilövésért, korábban Ádil al-Dzsubejr szaúdi külügyminiszter is “háborús cselekmény” elkövetésével vádolta meg Teheránt. Irán alaptalannak nevezte a szaúdi állításokat, és visszautasította a vádakat.

  • Újabb légicsapás
Legkevesebb 50 ember, köztük számos civil vesztette életét kedden a szaúdi vezetésű koalíció légicsapásában az északnyugati fekvésű Haddzsa kormányzóságban – közölte a helyi biztonsági erők egyik névtelenséget kérő tisztségviselője és egészségügyi források. A bombázott Harran nevű település mindössze 30 kilométerre délre fekszik a Medi sivatagban futó frontvonalaktól, illetve a Harad szaúdi-jemeni határátkelőhelytől. Az egészségügyi illetékesek szerint a koalíciós légierő a terület feletti átrepülésekkel zavarta a mentési munkálatokat.

Jemenben több mint három éve polgárháború dúl a kormányerők és az Irán által támogatott síita húszi lázadók között, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén.

Irán támogatja a lázadókat, de tagadja, hogy fegyvert is szállít nekik. 2015 márciusa óta Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök kormánya támogatást kap a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség légierejétől. A katonai szövetség vasárnapra virradóra több légicsapást mért a lázadók kezén lévő jemeni fővárosra, Szanaára, válaszul a húszik rakétatámadására.

  • Humanitárius válság is fenyeget
Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának szóvivője, Jens Laerke kedden közölte: a koalíció intézkedései a szállítási útvonalak lezárásával akadályozzák a segélyek eljuttatását. Ha ezek az útvonalak nem válnak elérhetővé a segélyszervezetek számára, az katasztrofális hatással lesz az ország lakosságára, akik közül mintegy 7 millióan kerültek az éhezés szélére – tette hozzá.

A szaúdi agresszióra adott válasznak nevezte a jemeni síita húszi lázadók Rijád elleni rakétacsapását Haszan Róháni iráni elnök szerdán.

Hogyan kellene reagálniuk a jemeni embereknek hazájuk bombázására?”

– idézte a Tasznim iráni hírügynökség Róhánit, akinek kormányzata támogatja a húszikat. “Talán nem használhatják a saját fegyvereiket? Először fejezzék be a bombázást, és meglátják, hogy a jemeniek is ugyanezt fogják tenni.”

Az államfő hangsúlyozta: Rijád jobban teszi, ha tart Irán erejétől. “Ismerik az iszlám köztársaság hatalmát és helyét” – mondta egy miniszteri tanácskozáson. “Önöknél sokkal nagyobbak hátráltak meg az iráni nép elől”.

“Jemennek, Iraknak, Szíriának, sőt még Szaúd-Arábiának is a javát és a fejlődését akarjuk” – szögezte le Róháni. “Nincs más út, mint a barátság, a testvériség és az összefogás útja” – fűzte hozzá. “Stratégiai hibát követnek el, és elszámítják magukat, ha azt gondolják, hogy Irán nem az Önök barátja, de az Egyesült Államok és a cionista rezsim az” – vélekedett az elnök.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/AP/EFE/Hszinhua/Reuters/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás