Két év alatt 55%-kal nőtt az éhező emberek száma a világon

A fegyveres konfliktusok és a természeti csapások, mindenekelőtt az aszályok miatt 15 százalékkal nőtt az éhező emberek száma a világon 2017-ben, és a helyzet egyre romlik – derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Élelmezési Világprogram (WFP) egyik globális projektje által csütörtökön ismertetett jelentésből.

Míg 2015-ben 80 millió, 2016-ban pedig 48 országban 108 millió, addig tavaly már 51 országban 124 millió ember éhezett a Food Security Information Network (FSIN) szerint.

„Egyértelmű trendet látunk: 80 millió után 108 millió, 108 millió után már 124 millió, az emberek az éhínség felé menetelnek szerte a világon” – mondta az Élelmezési Világprogram vezetője. David Beasley szerint mindaddig nem is lehet gátat szabni ennek, míg nem sikerül lezárni néhány konfliktust.

Az FSIN jelentéséből többek között kiderül: a 2017-ben tapasztalt növekedés nagyrészt a Mianmarban, a Nigéria észak-keleti részén, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Dél-Szudánban és a Jemenben kialakult vagy felerősödött konfliktusok miatt következett be.

A válságok az idén is meghatározóak lesznek az élelmezésbiztonság terén, továbbá a szakértők arra számítanak, hogy Afrika több részén súlyos aszály fogja rontani a gabonatermelést és az állattenyésztést, súlyosbítva az élelmezési gondokat. A jelentés szerint ebben az évben is Jemenben lesz a legsúlyosabb az élelmezési válság – az országban 2015 óta dúlnak harcok, amelyek miatt kétmillióan hagyták el otthonukat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A szakemberek felhívták a figyelmet Eritreára, Észak-Koreára és Venezuelára, szerintük ezekben az országokban is aggodalomra adhat okot a helyzet, de adatok híján nehéz megbecsülni, hány ember éhezik.

Elemzések azt mutatták, hogy az élelmezési válság legalább három vagy négy kontinensen súlyosbodhat 2018-ban – mutatott rá Luca Rosso, a FAO szakértője. Az FSIN ötfokozatú skálán osztályozza az élelmezési nehézségeket. Ezek közül a hármas válságnak, a négyes vészhelyzetnek az ötös pedig éhínségnek/katasztrófának minősül.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »