Először választottak meg hindu nőt a pakisztáni szenátusba

A pakisztáni választások történetében első alkalommal bekerült a szenátusba egy, a hindu kisebbségből származó nő.

Krisna Kumari, aki a Pakisztáni Néppárt tagja, a kasztrendszer legalsó fokán álló érinthetetlenek közé tartozik, egy, a tálibokhoz köthető hitszónokkal szemben diadalmaskodott a szombaton tartott választáson.

A parlament alsóházának és a négy tartomány helyi parlamentjeinek képviselői a 104 fős szenátus felét választották meg hatéves időtartamra.

A tisztségéből eltávolított Navaz Sarif volt kormányfő pártjának 33 mandátummal relatív többsége van a felsőházban, miután 15 mandátumot szerzett szombaton. A korábbi pakisztáni elnök, Aszif Ali Zardari pártja, a Pakisztáni Néppárt (PPP) a második lett. Az ellenzéki Imran Hán egykori krikettsztár pártja, a Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) lett a harmadik.

A független Pakisztán az akkori brit domínium India vallási alapon történő kettéosztásával 1947. augusztus 14-én jött létre. Az így keletkezett állam hindu lakosságának többsége a lakosságcsere keretében Indiába menekült még abban az évben. Akik maradtak, a politikai és gazdasági lét szélére sodródtak. A hinduk, akár a többi kisebbség, azóta is szenved a muzulmán többség általi hátrányos megkülönböztetéstől.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »