Nőtt a román egészségügyi dolgozok és tanárok bére

Romániában március 1-től jelentősen nőttek a bérek az egészségügyben, ahol az emelkedés a nettó 122 százalékot is elérheti – a tanárok átlagban 20 százalékkal keresnek többet.

A béremelést Viorica Dancila miniszterelnök jelentette be a csütörtöki kormányülés elején. Kifejtette: az általa vezetett kormány számára fontosak az orvosok és a tanárok, hiszen nagymértékben tőlük függ Románia fejlődése. Mint mondta, ezzel a béremeléssel végre elmondható, hogy a rendszerváltozás óta először az oktatás és az egészségügy valóban nemzeti prioritássá vált, ami a bérek mértékében is tükröződik. A kormányfő hozzátette: ettől az intézkedéstől elsősorban azt remélik, hogy jelentősen csökkenti az elvándorlást az orvosok és tanárok körében.

A béremelés a tavaly elfogadott közalkalmazotti bértörvény eredménye. A növekedés elsősorban az egészségügyben dolgozóknál, pontosabban az orvosok és az asszisztensek esetében kimagasló, ugyanis az ő bérüket már most a 2022-es év bértáblája alapján számolják ki – magyarázta a miniszterelnök.

A bértörvény a következő öt évre több lépcsőben irányoz elő béremelést. A fizetések fokozatos növekedése mellett a jogszabály célja volt méltányos egyensúlyt kialakítani a túl nagy közalkalmazotti bérkülönbségek esetében.

Romániában lassan több mint egy évtizede kihívást jelent az orvosok elvándorlása, a hatóságok becslése szerint jelenleg 15 700 román orvos dolgozik külföldön.

Tavaly a teljes közszférában átlagban 20 százalékkal nőttek a bérek, amelyek a hazai bruttó termék (GDP) 8,3 százalékát tették ki a 2016-ban jegyzett 7,5 százalék után Az idén várhatóan a GDP 8,9 százalékát költik bérekre.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Állami megrendelésekkel egyengetik a Boeing útját

Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat. Az ügylet hosszabb távon 23 milliárd dollárt hozhat a 737 MAX-ok kiesése és a koronavírus hatásai miatt szenvedő cégnek.

Read More »

12.600 pont alá esett a DAX a kiábrándító ZEW-adatokra

Alacsonyabban forognak ma az európai részvények - a világpiaci hangulat még tegnap kezdett el romlani, miután Kalifornia bejelentette, hogy betiltja a zárt területeken történő vendéglátást és bezáratja a mozikat. A TUI úgy döntött, hogy törli a Svédországba és Lisszabonba tervezett utakat az alacsony keresletre és a hatóságok által bevezetett korlátozásokra reagálva.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás