Ellenzék nélkül tartanak választásokat Venezuelában

Venezuela nem készült fel arra, hogy egy időben, április 22-én rendezze meg a parlamenti és önkormányzati, valamint az elnökválasztást is, amint Nicolás Maduro államfő javasolta – közölte pénteken a központi választási bizottság.

Maduro szerdán vetette fel, hogy előrehozná az eredetileg 2020-ban esedékes parlamenti és önkormányzati választásokat, hogy egybeessenek az április 22-ére kitűzött elnökválasztással, ha az alkotmányozó nemzetgyűlés is beleegyezik ebbe. Megfigyelők szerint Maduro így akarná duplán bebiztosítani a hatalmát, ugyanis jó eséllyel száll ringbe az újraválasztásáért, hiszen egyrészt az ellenzék a voksolás bojkottjára szólított fel, másrészről a vezető ellenzéki politikusok börtönben vagy hatósági őrizetben vannak, esetleg sikerült külföldre menekülniük.

Az államfő megerősítette: az ellenzék részvétele nélkül is megtartják az elnökválasztást.

Tibisay Lucena, az országos választási bizottság elnöke azonban kijelentette pénteken: „Nem vagyunk felkészülve arra, hogy az elnökválasztással együtt a parlamentit is megrendezzük, amely ráadásul bonyolultabb, de megvizsgáljuk annak lehetőségét, hogy valamennyivel előrehozzuk a parlamenti választásokat az eredeti, 2020-ban esedékes dátumról.”

A súlyos gazdasági és politikai válsággal küzdő Venezuelában Maduro szinte teljesen felszámolta a népképviseletet, augusztusban pedig úgynevezett alkotmányozó nemzetgyűlést választottak, amelyet a nemzetközi közösség jelentős része nem ismer el.

Az ellátórendszerek összeomlása miatt csak a szomszédos Kolumbiába több mint félmillió venezuelai települt át, és tízezrek menekültek Brazíliába is.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »