Érződik a Brexit-hatás a friss bevándorlási számokon

Jelentősen csökkent a tavaly szeptemberrel zárult egy évben a bevándorlás Nagy-Britanniába, nem kis részben a közép-európai EU-országokból érkezők számának visszaesése miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint a vizsgált tizenkét hónapban nettó 244 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma, 29 ezerrel kevesebb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.

A csütörtöki adatsor az ONS második olyan becslése, amelyben szerepel a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni teljes év. A statisztikai hivatal csütörtöki ismertetése szerint az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállamból az egy évvel korábbinál 6 ezerrel kevesebben, 51 ezren érkeztek, és ezerrel többen, 39 ezren távoztak, vagyis a nettó bevándorlás ebből az EU-térségből mindössze 12 ezer fő volt a szeptemberrel zárult teljes évben, hétezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az Európai Unió egészéből a vizsgált tizenkét hónapban 220 ezren települtek Nagy-Britanniába, 47 ezerrel kevesebben, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban, és 130 ezren távoztak végleg, 28 ezerrel többen, mint a 2016 szeptemberében zárult egy évben, vagyis a nettó EU-bevándorlás 90 ezer fő volt, 75 ezerrel kevesebb éves összevetésben.

Az ONS adatai szerint 2013 óta most fordult elő első ízben, hogy az EU-társállamokból Nagy-Britanniába irányuló éves nettó bevándorlás nem érte el a 100 ezer főt.

Nicola White, a brit statisztikai hivatal nemzetközi migrációs statisztikai kimutatásokért felelős igazgatója a csütörtöki adatismertetéshez fűzött kommentárjában közölte: a brit EU-tagság megszűnési folyamata jó eséllyel szerepet játszott a bevándorlási, illetve az elvándorlási döntésekben. A szakértő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a migrációs döntések okai mindig összetettek, és egyéb tényezők is befolyásolják a számokat.

Brit üzleti és egyéb szakmai szervezetek azonban egymás után figyelmeztetik a brit kormányt a külföldi EU-munkaerő bevándorlásának visszaeséséből eredő kockázatokra, különös tekintettel arra, hogy London a brit EU-tagság megszűnése után szigorítani is kívánja az uniós állampolgárok letelepedési szabályait.

A brit kórházi és szülészeti szakápolói személyzet érdekképviseleti és felügyeleti hatóságának (Nursing and Midwifery Council, NMC) legutóbbi átfogó felmérése szerint a tavaly szeptemberrel zárult egy évben 1107 új külföldi EU-munkavállaló került a szervezet nyilvántartásába. Az NMC adatai szerint ez 89 százalékos (!) zuhanás éves összevetésben, az egy évvel korábbi azonos időszakban ugyanis több mint tízezer szakképzett ápoló vállalt újonnan munkát az uniós országokból a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) intézményeiben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A brit építőipar legnagyobb szakmai és érdekképviseleti szervezetei a brit kormányhoz intézett, néhány hete ismertetett felhívásukban közölték, hogy az ágazat máris súlyos munkaerőhiánnyal küszködik, és a brit EU-tagság megszűnése után is szüksége lesz az uniós országokból, köztük a közép- és kelet-európai tagországokból érkező szakképzett munkavállalókra. A felhívás hangsúlyozta, hogy a brit építőipar munkavállalóinak 12,6 százaléka Nagy-Britannián kívül született, 5,7 százalékuk pedig a közép- és kelet-európai EU-országokból érkezett. A nyílt levél szerint ráadásul ez csak az országos átlag, Londonban például 50 százalékhoz közeli a külföldi EU-munkavállalók aránya az építőiparban.

A Brit Vendéglátóipari Szövetség (BHA) legutóbbi felhívása szerint a brit éttermekben dolgozó felszolgálók 75 százaléka, a szakácsok 25 százaléka, a szállodák takarítási és egyéb fenntartási feladatokat ellátó személyzetének 37 százaléka más EU-tagállamokból érkezett.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »