A német nagykoalíció folytatásáról szavaz az SPD

Elkezdődött kedden a szavazás a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kötött koalíciós szerződésről.

Az SPD akkor folytathatja a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU pártszövetséggel, ha a 463 723 párttag legkevesebb 20 százaléka részt vesz a szavazáson, és a többség a szerződés elfogadására voksol. A szavazás március 2-ig tart, az eredményt március 4-én hirdetik ki. A levélben lebonyolított pártszavazás költségei 1,5 millió eurót (465 millió forint) tesznek ki.

A 177 oldalas szerződést eljuttatták valamennyi párttagnak az SPD Vorwärts (Előre) című lapjának különkiadásaként, és elküldték nekik postán a szavazólapot egy válaszborítékkal. Mellékeltek egy háromoldalas tájékoztatót is, amelyet kedden éles hangon bíráltak a kormányzás folytatásának ellenzői. Kifogásolták, hogy a pártvezetés tájékoztatója egyoldalú, nem tartalmazza az ellenzékbe vonulás mellett szóló érveket.

Andrea Nahles kijelölt pártelnök szerint a bírálat nem indokolt, mert a Vorwärts különszámában a nagykoalíciós kormányzást elutasító irányzatok képviselői is kifejthették nézeteiket.

Az egyik legtekintélyesebb német politológus, Oskar Niedermayer szerint a vitának nincs sok értelme, mert az alapszabály nem rendelkezik a pártszavazásokhoz kapcsolódó tájékoztató dokumentumok tartalmáról. Az viszont meglehet, hogy lesznek párttagok, akiket felháborít a pártvezetés elfogultsága, és ezért a szerződés ellen szavaznak. A berlini Willy Brandt Ház – az SPD központja – döntéshozói így éppen az ellenkezőjét érhetik el annak, amit akarnak – mondta a szakértő a Die Welt című lapnak.

Berlin, 2018. február 20. Andrea Nahles, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti frakciójának vezetõje sajtótájékoztatót tart Berlinben 2018. február 20-án. Az SPD 463 ezer párttagja február 20. és március 2. között szavaz a CDU/CSU-val kidolgozott koalíciós szerzõdésrõl. A szociáldemokraták akkor folytathatják a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU-val, ha a tagság legkevesebb 20 százaléka részt vesz a szavazáson, és a többség a koalíciós szerzõdés elfogadására voksol. (MTI/EPA/Hayoung Jeon)

Berlin, 2018. február 20.
Andrea Nahles, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti frakciójának vezetője sajtótájékoztatót tart Berlinben 2018. február 20-án. Az SPD 463 ezer párttagja február 20. és március 2. között szavaz a CDU/CSU-val kidolgozott koalíciós szerződésről. A szociáldemokraták akkor folytathatják a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU-val, ha a tagság legkevesebb 20 százaléka részt vesz a szavazáson, és a többség a koalíciós szerződés elfogadására voksol. (MTI/EPA/Hayoung Jeon)

A nagykoalíció folytatását a legerőteljesebben a párt ifjúsági szervezete (Arbeitsgemeinschaft der Jungsozialistinnen und Jungsozialisten in der SPD – Jusos) utasítja el, amely országos kampányt is indított a koalíció megkötésének megakadályozásáért. Felhívásuk szerint a tavalyi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson mindhárom kormánypárt által elszenvedett veszteségek azt jelentik, hogy a szavazók leváltották “a kis kompromisszumok nagykoalícióját”, ezért a szociáldemokratáknak nem szabad együttműködniük az Angela Merkel kancellár vezette CDU-val és a Horst Seehofer bajor kormányfő vezette CSU-val.

A nagykoalíció miatt megszűnt a politikai táborok küzdelme az ország előtt álló feladatokra adott legjobb válaszokért, és a táborokat vezető néppártok arculata elmosódott, ami a “jobboldali populisták” megerősödéséhez, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt csaknem 13 százalékos választási eredményéhez vezetett – áll a Jusos kiáltványában, melynek szerzői szerint a kormányzás folytatása azért is “felelőtlenség” lenne, mert az SPD átengedné a legnagyobb parlamenti ellenzéki erő szerepét az AfD-nek.

Ezek az aggodalmak nem alaptalanok, ugyanis az Insa közvélemény-kutató társaság kedden ismertetett felmérése szerint ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás, az AfD-re a német választók 16 százaléka szavazna, az SPD-re pedig mindössze 15,5 százalék. A politikai véleménykutatás történetében ez az első felmérés, amely nagyobb támogatottságot mutat az AfD-nél, mint a legrégebb óta működő német pártnál, a 154 éve alapított SPD-nél. Tovább

A Jusos azért is kampányolt, hogy minél többen lépjenek be a pártba, hogy leszavazhassák a koalíciós megállapodást. Így belépési hullám indult az SPD-nél, 24 339 ember csatlakozott a párthoz az év elejétől február 6-ig, amikor lezárták a szavazásra jogosultak listáját.

A Bild című lap keddi beszámolója szerint az új tagok között van egy kutya is, Lima, akit a szerkesztőség munkatársai akadálytalanul be tudtak léptetni a pártba. “Ez egyáltalán nem vicces” – írta kommentárjában Nikolaus Blome főszerkesztő-helyettes, kiemelve, hogy a Bild néhány perc alatt elvégzett “(állat)kísérletét” mások is végrehajthatták, méghozzá ezres nagyságrendben és “teljességgel humortalan indítékkal”.

Az új belépők között “tömegével lehetnek szélsőjobboldali aktivisták”, vagy orosz megbízásból dolgozó “trollok”, akik azzal a szándékkal csatlakozhattak a legrégebbi német demokratikus párthoz – Európa első modern szociáldemokrata pártjához -, hogy a koalíciós szerződés leszavazásával aláássák Németország stabilitását – figyelmeztetett Nikolaus Blome.

Számos elemző és megfigyelő bírálatát összefoglalva hozzátette: Lima példája megmutatja, hogy az SPD pártszavazása védtelen a manipulációval szemben, ennélfogva veszélyes a demokráciára, ezért “az SPD-nek le kell állítania az ügyet, akkor is, ha ez fájdalmas”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás