Apró szigorítás jöhet az USA-ban a fegyvervásárlásoknál

Az Egyesült Államokban törvényjavaslat készül a fegyvervásárlás szigorításáról, Donald Trump elnök is támogatja. A Fehér Ház helyettes szóvivője, Raj Shah helyi idő szerint hétfőn reggel közleményben jelentette be, hogy az elnök „támogatja azon erőfeszítéseket, amelyek a szövetségi ellenőrzési rendszer javítását célozzák” fegyvervásárlás előtt. 

A közleményből kiderül, hogy Donald Trump még pénteken egyeztetett John Cornyn texasi republikánus és Chris Murphy connecticuti demokrata párti szenátorral a kettejük által benyújtandó törvénytervezetről. A javaslat szigorítaná mind a szövetségi, mind a tagállami kötelezettségeket arról, hogy jelentsék és számon tartsák azokat a kihágásokat, törvénysértéseket, erőszakos megnyilvánulásokat, amelyek miatt megtilthatják egyeseknek a fegyvervásárlást.

„Miközben az egyeztetés és az eddigi szabályok felülvizsgálata még folyamatban van, az elnök támogatja a szövetségi ellenőrzési rendszer javítását” – szögezte le Raj Shah közleménye. A fegyvervásárlás és -tartás szigorításáról folyó országos vita a múlt szerda óta erősödött fel ismét, azt követően, hogy a floridai Parkland egyik középiskolájában a 19 éves Nikolas Cruz egy tűzfegyverrel 17 embert agyonlőtt.

A lövöldözés utáni felháborodáshoz ezúttal a diákok is csatlakoztak, akiknek képviselője vasárnap bejelentette: Menet az életünkért címmel demonstrációt szerveznek március közepére Washingtonban, azért, hogy cselekvésre ösztökéljék a kongresszus törvényhozóit.

Donald Trump – akinek elnökválasztási kampányában hangsúlyosan szerepelt a befolyásos Országos Fegyver Szövetség (NRA) fegyverviselést támogató programja – a floridai tömegmészárlás utáni beszédében még nem említette a fegyvervásárlás szigorítását.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »