Litvánia kiállt a lengyelek mellett

Litvánia ellenzi, hogy az Európai Unió nyomást gyakoroljon Lengyelországra, és nem támogatja, hogy Varsót megfosszák szavazati jogától az Európai Tanácsban – szögezte le szombaton Dalia Grybauskaite litván elnök, miután találkozott Andrzej Duda lengyel államfővel, aki a balti ország függetlensége kikiáltásának 100. évfordulós ünnepségén vett részt Vilniusban. 

„Egyetlen országgal, így Lengyelországgal szemben sem támogatjuk az erő alkalmazásán alapuló módszereket” – jelentette ki a litván elnök a sajtószolgálata szerint. Grybauskaite hangsúlyozta, hogy Vilnius a párbeszédet és a megoldáskeresést részesíti előnyben.

Dalia Grybauskaite litván államfő (j) fogadja a megbeszélésükre érkező lengyel hivatali partnerét, Andrzej Dudát a vilniusi elnöki palotában 2018. február 17-én. (MTI/AP/Mindaugas Kulbis)

Dalia Grybauskaite litván államfő (j) fogadja a megbeszélésükre érkező lengyel hivatali partnerét, Andrzej Dudát a vilniusi elnöki palotában 2018. február 17-én. (MTI/AP/Mindaugas Kulbis)

„Litvánia nem támogatja az erő pozíciójából történő szavazást Lengyelország ellen. Megállapodás elérésére szólítjuk fel a feleket” – mondta. Emlékeztetett, hogy Vilnius hasonló szellemben foglalt állást a kötelező menekültkvóta elutasítása és a lengyel igazságügyi reform kapcsán is.

Az Európai Bizottság 2017 decemberében indított eljárást Lengyelországgal szemben az uniós alapszerződés 7-es cikke szerint a vitatott igazságügyi reform miatt. Az eljárás nyomán felfüggeszthetik Varsó szavazati jogát az Európai Tanácsban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »