Rugalmasabbá válik a német munkaerőpiac, többet és kevesebbet is dolgozhatnak

Több hétig tartó sztrájksorozatával elérte a legnagyobb német szakszervezet a 28 órás munkahét intézményének bevezetését a fém-, és elektronikai iparban – az IG Metall és a munkaadók keddi megállapodása szerint 2019-től a munkavállalók külön indoklás nélkül heti 35 óráról 28 órára csökkenthetik munkaidejüket két évi időtartamra, alacsonyabb havi bérezés mellett.

Az ágazat 3,9 millió dolgozójának érdekeit képviselő IG Metall új bérmegállapodása alapján – mely 2020 áprilisáig érvényes – a dolgozók az idén áprilistól 4,3 százalékos fizetésemelést kapnak, valamint egy évente járó külön juttatást, amely a havi fizetés 27,5 százalékának felel meg. A gyermeket nevelő, hozzátartozót ápoló vagy váltott műszakban dolgozó munkavállalók szabadnapokra is beválthatják a juttatást.
További egyszeri juttatásként havi 100 euró is jár még a 2018 január-márciusi időszakra, és további 400 euró, amit legkésőbb 2019 júliusában utal át a munkaadó. Utóbbinál azért hagytak egy kiskaput is a munkaadóknak: ha a gazdasági helyzet rosszabbra fordulna, a 400 eurós kifizetés időben eltolható, összege lecsökkenthető vagy akár teljesen el is törölhetik.

A megállapodás egyelőre Baden-Württemberg tartományra vonatkozik, de mintaként szolgál az IG Metall többi körzetében, és várhatóan mindenütt át is veszik a munkaadói érdekképviseletek.

Az IG Metall közleménye szerint a megállapodás révén a munkavállalók méltányos részesedéshez jutnak a kiváló helyzetben lévő ágazat sikereiből, reáljövedelmük így jelentősen emelkedik. A munkaidő beosztásában pedig sikerült fordulatot elérni, ezentúl nem a munkaadó kiváltsága, hogy rugalmasan rendelkezzen a munkaidővel, mert a munkavállalóknak is lesz lehetőségük arra, hogy kevesebbet dolgozzanak, ha ezt kívánja meg az egészségük vagy a család.

A csökkentett munkahét biztosítása mellett a munkaadók a szokásos 35 óra / hetes szerződés helyett ezentúl nagyobb számban köthetnek 40 óra / hetes szerződést is a munkavállalókkal abban az esetben, ha hiány mutatkozik a szakképzett munkaerőből. Így valójában mindkét fél jobban az igényeihez tudja igazítani a munkaszerződéseket, rugalmasabbá válik a munkaerőpiac.

Az IG Metall felhívására január eleje óta több hullámban sztrájkoltak az ágazat dolgozói, a legnagyobb szabású akciót az előző héten hajtották végre, akkor nagyjából félmillióan függesztették fel a munkát 24 órára. A munkabeszüntetés elsősorban autógyárakat és autóipari beszállítókat sújtott, sztrájkoltak a többi között a BMW, a Daimler, a Ford és a Volkswagen, a beszállítók közül pedig például a Bosch, a Magma és a Schaeffler egy vagy több üzemében.

A tiltakozó akció jelentőségét mutatja, hogy az autóipar állítja elő az Európai Unió legnagyobb gazdaságát működtető Németország hazai össztermékének (GDP) nagyjából 10 százalékát.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Financial Times

Felkapott hírek

Friss hírek

Jó esély van ma egy tőzsdei Fekete Péntekre

Tegnap közel 1.200 pontot esett az amerikai Dow Jones, annak ellenére, hogy az index napközben még próbálkozott az emelkedéssel. Az éjjel újabb negatív hírek érkeztek a koronavírussal kapcsolatban, így ma is -600 pontos nyitás várható, ráadásul jön a hétvége, ami tovább erősítheti a kockázatkerülést a piacokon.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás