Nagy baj lesz a Gázai övezetben az amerikai segélyek nélkül

Már érezhető az amerikai segélyek befagyasztásának hatása a Gázai övezetben – számolt be az ENSZ palesztin menekültügyi hivatala (UNRWA) pénteken.

„Nem tudom, hogy meg tudom-e rendelni az április és június közötti időszakra az élelmiszereket, mert hiányzik rá a pénz” – mondta a szervezetet vezető Matthias Schmale a bajor rádiónak. „A Gázai övezet élelmiszerellátásának csökkentése katasztrofális következményekkel járhat” – tette hozzá.

Az izraeli korlátozások alatt álló térség mintegy egymillió lakosa számára az UNRWA segítsége nélkülözhetetlen. A szervezet 267 iskolát és 21 egészségügyi létesítményt üzemeltet.

Donald Trump amerikai elnök kormánya korábban bejelentette, hogy 65 millió dollárt (csaknem 17 milliárd forintot) visszatart az UNRWA-tól mindaddig, amíg a palesztinok tárgyalóasztalhoz nem ülnek Izraellel. A palesztin területeken az után növekedett meg érezhetően a feszültség, hogy Trump tavaly decemberben elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és jelezte: oda költözteti át az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból. A palesztin-izraeli béketárgyalások már évekkel korábban megfeneklettek.

Gáza, 2018. január 27. Palesztin tüntetők futnak az feléjük dobott könnygázgránátok elől a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszáról tett döntése elleni tiltakozáson Gázában 2018. január 27-én. Trump december 6-án bejelentette, hogy az Egyesült Államok Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának. (MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Gáza, 2018. január 27.
Palesztin tüntetők futnak az feléjük dobott könnygázgránátok elől a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszáról tett döntése elleni tiltakozáson Gázában 2018. január 27-én. Trump december 6-án bejelentette, hogy az Egyesült Államok Tel-Aviv helyett Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának. (MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Schmale szerint a támogatás visszatartása nem járul hozzá a békefolyamat újraindításához.

„Az első probléma ezzel az elképzeléssel az, hogy az amerikai kormány összeköti a humanitárius segítséget a politikával” – jelezte. „Ez elfogadhatatlan számunkra, ahogy a Gázai övezetben élők számára is” – tette hozzá. A humanitárius segítségnyújtás visszaszorításával nőne a zavargások kockázata, ez pedig a szomszédos területekre – köztük Izraelre – is kihatna.

Az UNRWA 1949-ben, az első arab-izraeli háború után jött létre, és mintegy ötmillió palesztint támogat a palesztin területeken, valamint Szíriában, Jordániában és Libanonban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »