Elhárult egy akadály a német koalíciós szerződés útjából

Megállapodtak a közös kormányzásra készülő német pártok kedden Berlinben a menekültügy utolsó vitatott kérdéseiben, így elhárult az egyik legnagyobb akadály a koalíciós szerződés megkötése előtt.

A megállapodás értelmében a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közösen törvényjavaslatot terjeszt a szövetségi parlament (Bundestag) elé arról, hogy július 31-ig meghosszabbítják az oltalmazott menedékjogi státuszban lévő emberek családegyesítési jogának a felfüggesztését.

A javaslatról csütörtökön szavaz a Bundestag. A gyors intézkedésre azért van szükség, mert különben megszűnne az oltalmazottak családegyesítési jogának 2016 elején két évre elrendelt felfüggesztése, vagyis ismét valamennyi oltalmazott kezdeményezheti a szülőkből és kiskorú gyermekekből álló úgynevezett magcsaládra vonatkozó családegyesítést.

A megállapodás második eleme, hogy augusztus 1-jétől ismét megnyitják a családegyesítés lehetőségét az oltalmazottaknak, azzal a megkötéssel, hogy havonta legfeljebb 1000 ember érkezhet ilyen módon az országba. A megállapodás harmadik eleme, hogy ismét alkalmaznak majd egy korábban kidolgozott méltányossági eljárást, amelynek révén különösen súlyos esetben engedélyezhető a családegyesítés. Így akár a havi 1000 fős kontingensen felül is befogadhatnak embereket.

Berlin, 2018. január 28. Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke kormánykoalíciós tárgyalásra érkezik Berlinben 2018. január 28-án. A CDU a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD és a Keresztényszociális Unió, a CSU képviselőivel tárgyal a szövetségi kormány megalakításáról. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Berlin, 2018. január 28.
Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke kormánykoalíciós tárgyalásra érkezik Berlinben 2018. január 28-án. A CDU a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD és a Keresztényszociális Unió, a CSU képviselőivel tárgyal a szövetségi kormány megalakításáról. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Az SPD és a CDU/CSU pártszövetség egyaránt saját sikereként értelmezi a megállapodást. A szociáldemokraták szerint komoly eredmény, hogy a menekülteket megillető családegyesítési jogot ha korlátozottan is, de mégis ismét kiterjesztik az oltalmazottakra, és ezt nem lehetett volna elérni az SPD nélkül. Az is a szociáldemokratáknak köszönhető, hogy sikerült a koalíciós tárgyalásokat megalapozó előzetes megállapodásban szereplő havi ezer fős kontingensen túlmutató rendszert, egy “1000+X” szisztémát kialakítani.

A CDU/CSU szerint viszont sikerült elérni, hogy végérvényesen töröljék a családegyesítést a Németországban élő nagyjából 250 ezer oltalmazottat korlátozás nélkül megillető jogok közül, és ezzel sikerült biztosítani, hogy a menekültügyi rendszer keretében befogadottak száma nem haladja meg a társadalom befogadó, integrációs képességét.

Az első kommentárok szerint inkább a CDU/CSU érvényesítette az akaratát, és meggátolta az SPD törekvéseit, amelyek a 2016 előtti rendszer helyreállítására, a családegyesítési jog kiterjesztésére irányultak. A Deutschlandfunk országos közrádió szerint például a CDU/CSU “szakaszgyőzelmet” aratott, az SPD vezetőinek pedig nem lesz könnyű sikerként bemutatni a megállapodást a koalíciós tárgyalás után kezdődő pártszavazáson.

A családegyesítési jog szabályozásáról kötött megegyezés nem érinti az előzetes megállapodásnak azt a pontját, miszerint a 180 ezer és 220 ezer közötti sávban kell tartani a menekültügyi rendszer keretében évente befogadott emberek számát.

A koalíciós tárgyalás legnehezebb témái közé tartozik az egészségügyi rendszer és a munkaerőpiac szabályozása, e két terület vitatott kérdéseiben még nem jutottak megállapodásra. A tárgyalás a tervek szerint vasárnapig tart. Utána a koalíciós szerződés tervezetét közlik a szociáldemokraták Vorwärts (Előre) című lapjában, és felkérik a tagokat, hogy döntsenek róla. A tagok levélben szavazhatnak. A szavazáson azok a tagok vehetnek részt, akiket február 6. előtt vettek fel a pártba. A levelek postázásától a szavazatok összesítéséig két-három hét telhet el. Az SPD akkor léphet koalícióra a CDU/CSU-val, ha a tagok többsége elfogadja a szerződéstervezetet.

Belépési hullám indult a Német Szociáldemokrata Pártnál (SPD), miután ifjúsági szervezetük (Jusos) kampányt indított azért, hogy a párttagok voksoljanak nemmel a nagykoalíció folytatásáról tartandó szavazáson. Az SPD-hez nagyjából 7000 tagfelvételi kérelem futott be, amióta a párt január 21-én rendkívüli kongresszusán eldöntötte, hogy hivatalos koalíciós tárgyalást kezd a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Folytatódhat Törökország szíriai offenzívája

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerint sem Washington, sem Moszkva nem tett eleget az októberben kötött tűzszüneti megállapodásokban foglalt vállalásának, amely értelmében az Ankara által terrorszervezetként kezelt Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia - a tartós fegyvernyugvás érdekében - záros határidőn belül kivonul a határ menti sávból Észak-Szíriában.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás