Szabadon engedték a szaúdi korrupciós botrány vádlottjait

Szaúd-Arábiában szabadon engedték a korrupciós vádakkal őrizetbe vett összes embert, akiket eddig a rijádi Ritz-Carlton Hotelben tartottak fogva – közölte kedden egy szaúdi tisztségviselő.

A bejelentés azt tükrözi, hogy véget ért a három hónapja kezdődött ügy, amelyben többtucatnyi herceget, magas beosztású tisztségviselőt és dúsgazdag üzletembert vettek őrizetbe. A hét végén már szabadon engedték a királyi család több tagját, akik kiemelt szerepet töltöttek be az üzleti és politikai életben.

A neve elhallgatását kérő tisztségviselő kijelentette, hogy a Ritz-Carlton Hotelben már senki sem maradt az őrizetbe vettek közül. Arról nem mondott semmit, hogy az üggyel szoros összefüggésben hány őrizetbe vett ember maradt az ország más részein. Egyes értesülések szerint néhányat a luxushotelből már korábban börtönbe vittek, miután nem voltak hajlandók elismerni bűnösségüket és pénzügyi megegyezésre jutni a hatóságokkal.

A vahhábita királyság főügyésze, Szaúd al-Modzseb keddi közleményében elmondta, hogy a kormány több mint 400 milliárd szaúdi rijálhoz (több mint 26 ezer milliárd forinthoz) jutott hozzá a hatóságok és az őrizetbe vettek többsége között kötött pénzügyi megállapodáson keresztül. Ez körülbelül annyi, mint amennyi a kormány szerint az őrizetbe vett befolyásos emberekhez folyhatott be korábban kenőpénz formájában. Rijád bejelentette, hogy a visszaszerzett összegek egy részéből az alacsonyabb jövedelmű állampolgárokat fogja segíteni.

A főügyész korábbi beszámolója szerint mintegy kilencven embert engedtek szabadon készpénzért, ingatlanért vagy más pénzügyi juttatásért cserébe. Al-Modzseb ugyanakkor kedden közölte, hogy 56 ember még őrizetben van, miután nem sikerült pénzügyi megállapodást kötni velük. Akikkel nem sikerül megegyezni, azokat börtönbe viszik át, és akár hat hónapot is ülhetnek rács mögött, ha elítélik őket. A korrupciós ügyben 381 embert hallgattak ki.

Novemberben több tucat szaúd-arábiai tisztségviselőt és üzletembert vettek őrizetbe korrupciós vádakkal, köztük tizenegy herceget. A példátlan hatósági intézkedést a Mohamed bin Szalmán trónörökös vezette korrupcióellenes bizottság utasítására hajtották végre.

Szakértők szerint egyértelműen a fiatal koronaherceg áll a novemberi akció mögött, aki így akarta megszilárdítani hatalmát. A 32 éves politikus tagadta ezt. Szalmán bin Abdel-Azíz király júniusban felborította az eddigi örökösödési rangsort, és félreállította unokaöccsét, az 57 éves Mohamed bin Najefet, hogy fiát nevezze ki örökösének.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »