Megint szembement Trump akaratával egy szövetségi bíró

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnöknek a bevándorlógyermekeket védő program (DACA) befejezéséről szóló rendeletét helyi idő szerint kedden egy kaliforniai szövetségi bíró. William Alsup bíró a per végéig függesztette fel a rendelet végrehajtását.

Az Elhalasztott Intézkedés a Gyermekkorban Érkezettekért (Deferred Action for Childhood Arrivals, DACA) nevű programot még 2012-ben Barack Obama elnök hívta életre rendeleti úton. Lényege, hogy akiket gyerekként a szüleik vittek az Egyesült Államokba, azok kérhetik, hogy ne toloncolják ki őket. A DACA-ban mintegy 800 ezer, elsősorban mexikói és latin-amerikai vesz részt, akik most már többségében fiatal felnőttek.

A kaliforniai bíró most hangsúlyozta: a DACA-t támogató ügyvédek világosan kimutatták, hogy a fiatal bevándorlók „hihetően komoly és  jóvátehetetlen károkat” szenvednének. Hozzátette, ezeknek az ügyvédeknek nagy esélyük van arra, hogy a perben nyerjenek.

Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a kormány hatályon kívül helyezi a programot. Indoklása szerint Obama a kongresszus megkerülésével hozta létre, ezért nem lehet sikeresen megvédeni a bíróságokon.

Az igazságügyi minisztérium kedden azt állította, hogy a kaliforniai bíró döntése nem változtat azon a tényen, hogy Obama törvénytelenül kerülte meg a törvényhozást, a tárcának jogában áll megszüntetni. Devin O’Mallay szóvivő közölte, az igazságügyi tárca folytatja álláspontjának erőteljes védelmét, és véleményét fenntartja a további pereskedésekben.

A program visszavonása Donald Trump elnök egyik választási ígérete volt. Tavaly szeptemberben Trump közölte: visszavonja a programot, amely fél év múlva megszűnik, és addigra a kongresszusnak átfogó törvényt kell kidolgoznia a helyzet rendezésére. A demokraták egyhangúlag elítélték a bejelentést és a republikánusok is megosztottak a kérdésben.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »