Az IMF Venezuela megmentésére készül, de nem fogják hagyni

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Venezuela gazdaságának totális összeomlásával számol, és ezért megkezdte egy pénzügyi mentőcsomag összeállításának az előkészületeit – a Financial Times értesülése szerint évi mintegy 30 milliárd dollár támogatásra lesz szüksége Venezuelának, amelynek jelenleg nincs hivatalos kapcsolata az IMF-fel.

A lap elemzőket idézve azt írta, hogy Venezuela adósságának az átalakítása minden idők egyik legnagyobb kihívása lehet. Az egyik szakértő azt mondta, hogy „ezt úgy kell elképzelni, mint ha Argentína pénzügyi-gazdasági gondjait összeadnánk Görögországéval”.

Caracas még 2007-ben szakította meg kapcsolatait az IMF-fel, amely azóta nem ellenőrizhette a helyszínen a gazdaság állapotát. Jelenleg csak alacsony szintű kormányzati tisztviselők adnak – ha adnak egyáltalán – választ az IMF által feltett kérdésekre. Az IMF illetékesei hangsúlyozzák, hogy még nincs semmi eldöntve a mentőcsomag kapcsán, de a piacnak időben fel kell készülnie azokra az eseményekre, amelyek elindulhatnak Venezuela összeomlásával.

Azt már tényként kezelhetjük, hogy Venezuela nem tudja időben rendezni adósságának aktuális törlesztéseit, ezt többek között Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter kijelentései támasztják alá. aki egy moszkvai fórumon arról beszélt, hogy Venezuelának gondjai vannak az Oroszországgal szembeni adósság rendezésével.

“Azt a kérést kaptuk venezuelai kollégáinktól, hogy ütemezzük át az adósságot” – mondta a miniszter, aki hozzátette, hogy Moszkva nem zárkózik el a kéréstől.

Fogy a pénz, adósságátütemezés jöhet Venezuelában

Ugyanakkor az is igaz, hogy Nicolas Maduro és kormánya minden eszközzel igyekszik elkerülni azt, hogy Venezuela hivatalosan is csődöt jelentsen. A kormányzat tavasszal például inkább csökkentette az élelmiszerek és az alapvető áruk importját, vállalva azt, hogy ezzel tovább nő a társadalmi elégedetlenség, de nem volt hajlandó feladni az adósságfizetést.

Venezuela inkább a lakosságát éhezteti, mint hogy csődöt jelentsen

Az IMF egyelőre tehetetlen Venezuela kapcsán, ugyanakkor szorosan figyelemmel követi, hogy a venezuelai válság miként érezteti hatását a szomszédos országokban. Venezuelában energiahiány van, számos alapvető termék hiánycikké vált, az infláció pedig idén 720 százalék, jövőre pedig 1660 százalék is lehet az IMF előrejelzése szerint.

Caracas, 2017. október 16. A Miraflores elnöki palota által közreadott képen Nicolás Maduro venezuelai elnök (k) a támogatóihoz beszél Caracasban 2017. október 15-én, miután pártja, a kormányzó szocialista párt megnyerte a regionális választásokat. Az eredmény értelmében a szocialisták a huszonháromból tizenhét kormányzói tisztséget tölthetnek be. (MTI/EPA/Miraflores-palota)

Caracas, 2017. október 16.
A Miraflores elnöki palota által közreadott képen Nicolás Maduro venezuelai elnök (k) a támogatóihoz beszél Caracasban 2017. október 15-én, miután pártja, a kormányzó szocialista párt megnyerte a regionális választásokat. Az eredmény értelmében a szocialisták a huszonháromból tizenhét kormányzói tisztséget tölthetnek be. (MTI/EPA/Miraflores-palota)

Venezuela GDP-je 27 százalékkal csökkent 2013 óta, a devizatartalék jelentős zsugorodása miatt kialakult nyersanyaghiány következtében az elmúlt 5 évben csaknem 80 százalékkal esett vissza Venezuela importja.

Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy bár devizatartaléka már alig van az országnak, olajkészlete viszont hatalmas, így akár további áthidaló hitelek felvételére is alkalmas lehet, amennyiben a hitelező országok elfogadják az olajkészletet fedezetként.

Az olajkészletek egy része már most is orosz és kínai hitelek fedezeteként szolgál, a két ország összesen már legalább 50 milliárd dollárnyi hitelt folyósított Venezuelának egy “pénzért olajat” típusú konstrukcióban, azaz pénzügyi törlesztés helyett Venezuela fizetésképpen olajat és benzint szállít a hitelezőknek.

Az utóbbi hónapokban pedig az is kirajzolódott, hogy az ország inkább keletről várhat további segítséget, hiszen míg Donald Trump szankciókkal sújtotta a venezuelai kormány tagjait és a nemzeti olajvállalatot, az amerikai vállalatok pedig teljes gyárakat hagynak ott,  Oroszország beruház és fegyvergyárat épít, Vlagyimir Putyin pedig békedíjat kap a venezuelai elnöktől, Nicolás Maduro-tól.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »