Még ma összejöhet Trump eddigi legnagyobb törvényhozási sikere

Az amerikai szenátus 51-48 arányban megszavazta szerda hajnalban a Donald Trump elnök kormánya által javasolt adóreformot. A száztagú szenátusban minden republikánus párti igennel és minden demokrata párti nemmel szavazott.

A szavazást a szenátus galériáján tartózkodó látogatók hangos tiltakozással megzavarták. Mike Pence alelnöknek többször arra kellett kérnie a terembiztosokat, hogy állítsák helyre a rendet. Közben a Capitolium előtt a rendőrség nagy létszámban volt jelen, mert arra számítottak, hogy az utcán is heves tüntetések lesznek.

A képviselőháznak ismét szavaznia kell a tervezetről – valószínűleg ez szerdán megtörténik -, mert a szenátus, amikor órákkal korábban áttekintette azt, apróbb szabálytalanságokat talált a szövegben, amelyeket törölnie kellett belőle, s így a jogszabály megváltozott. A mintegy 500 oldalas törvényjavaslat három pontja ellentétes volt a szenátus szabályaival, és egyszerű többséggel ebben a formában nem, csak háromötödös szavazással lehetett volna elfogadni. A republikánusok nem rendelkeznek ennyi mandátummal a kongresszus felsőházában.

Az első, keddi szavazáson 227 igen és 203 nem szavazattal fogadták el a képviselők a javaslatot. A demokraták egyként ellene szavaztak, és 12 republikánus politikus sem támogatta a javaslatot.

Ha a képviselőház szerdán elfogadja a tervezetet, akkor Trump elnök már szerdán törvényerőre emelheti az adórendszer három évtized óta első átfogó reformját, amely kormányzása első évének legnagyobb törvényhozási sikerét jelentheti.

Az adóreformról bővebben

Az adóreform hét végén nyilvánosságra került, végleges tervezete jelentős adócsökkentéseket, egyes adóformák eltörlését és az adórendszer egyszerűsítését tartalmazza. Legfontosabb eleme a vállalati nyereségadó mérséklése 35 százalékról 21 százalékra. Ez a rendelkezés már a jövő évtől hatályba lépne. Az eredeti javaslat szerint 20 százalékra csökkent volna a vállalati nyereségadó mértéke.

A republikánus adócsomag megtartja a személyi és családi jövedelemadók hatsávos (10,12,22,24,32,37) rendszerét azzal, hogy a legmagasabb jövedelműek jelenlegi 39,6 százalékos adója 37 százalékra csökken. Jelentős mértékben nőnének az egyéni és családi adókedvezmények, de egyes adókedvezmények megszűnnének.

A törvénytervezet jelentős mértékben, legfeljebb 10 ezer dollárra csökkenti az egyes szövetségi államokban létező forgalmiadó-visszatérítések mértékét, illetve limitálja az ingatlanadót. A tervezet egyszeri adót vetne ki azokra a vállalatokra, amelyek offshore pénzeket kezelnek. Ez egyébként az olyan hitech óriásokat érintené, mint az Apple, a Microsoft vagy a Google tulajdonában lévő Alphabet. Eddig ugyanis csak a külföldön szerzett bevételek közül csak azt az összeget adóztatta meg az állam, amelyet ezek a cégek visszautaltak az Egyesült Államokba. Emiatt sok cég összesen több mint 2,5 billió dollárt tart külföldön.

A reformcsomag várhatóan tíz év alatt legalább 1,46 ezermilliárd dollárral növeli az Egyesült Államok jelenlegi, közel húszezer milliárd dolláros államadósságát.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Reuters/AFP/dpa/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »