A tőzsde örül leginkább Trump adóreformjának

A képviselőház után az amerikai szenátus is megszavazta szombat hajnalban az adórendszer átalakítását, így Donald Trump elnök és a Republikánus Párt közelebb jutott azon céljához, hogy csökkentse a vállalkozások és a tehetős magánszemélyek adóját, miközben az átlag amerikai számára a változások csekély mértékűek és vegyes irányúak.

Az 1980-as évek óta nem volt példa ilyen nagyarányú átalakításra az amerikai adórendszerben, mint amilyet most készítenek elő a republikánusok. A szenátusi tervezet szerinti intézkedésekkel tíz év alatt 1400 milliárd dollárral növelnék meg a 20 ezer milliárd dolláros államadósságot, de reményeik szerint az adócsökkentésekkel tovább serkentenék a már különben is növekvő gazdaságot, és ezáltal az államadósság hosszú távon lefaragható.

A nemmel szavazók ugyanakkor azon a véleményen vannak, hogy az adócsökkentések nem igazán fognak plusz bevételt generálni a költségvetésnek, legalábbis annyit messze nem, amennyi a kulcsok csökkentése miatt kiesik.

A részvénypiacok már hónapok óta várják, hogy Washington jelentősen csökkentse a cégek adóját, a vállalatokra vonatkozó adókulcs ugyanis az eddigi 35%-ról 20%-ra csökkenne.

A várakozások hatására az amerikai részvényindexek folyamatosan újabb csúcsokra kapaszkodnak, a 30 nagyvállalatot tömörítő Dow Jones index például egy éve még 19 ezer pont körül járt, ezen a héten pedig már 24 ezer pont fölé emelkedett.

Tőzsdei kereskedő Trump sapkában a New York-i Értéktőzsdén 2017. november 30-án a kereskedési nap végén, miután a Dow Jones index először lépte át a 24.000 ponto szintet. EPA/JUSTIN LANE

Tőzsdei kereskedő Trump sapkában a New York-i Értéktőzsdén 2017. november 30-án a kereskedési nap végén, miután a Dow Jones index először lépte át a 24.000 ponto szintet. EPA/JUSTIN LANE

Az adótörvény-tervezetek 51-49 arányú szenátusi megszavazása után – valószínűleg a jövő héten – megkezdődik a két házban jóváhagyott verziók összefésülése, az elnök elé ugyanis egyetlen tervezetet kell benyújtani. Donald Trump szeretné már az év vége előtt aláírni a törvényeket, és így az adórendszer átalakítása az első nagy törvényhozási teljesítménye volna első hivatali évében.

Forrás:  MTI / Reuters / CNBC

Felkapott hírek

Friss hírek

Újabb mentőhajó áll az olasz partoknál

A Mediterranea olasz civilszervezet hajója 49 migránssal a fedélzetén kedd reggel óta az olasz Lampedusa szigeténél rostokol, mert az olasz hatóságok nem engedélyezik, hogy kikössön. A hajó Líbia kutatási és mentési övezetében vette fedélzetére az embereket és azonnal elindult Olaszország felé, anélkül, hogy megvárta volna a líbiai parti őrség hajóit.

Read More »

Megkezdi kivonulását a hatalomból a kazah elnök

Bejelentette lemondását Nurszultan Nazarbajev kazah elnök, aki 1990 óta vezette a volt szovjet tagköztársaságot - közölték kedden orosz hírügynökségek. Hatalmi bázisát rokonai és bizalmasai alkotják, akiket vezető állami tisztségekbe helyezett - megfigyelők szerint az utód is ebből a személyi körből kerül majd elő.

Read More »

Németország talán egy működésképtelen házasságot forszíroz

Úgy tűnik, hogy Németország a nemzeti bankbajnok létrehozásának megszállottja lett. Ennek oka lehet, hogy így akarja felvenni a versenyt az Egyesült Államokkal, esetleg hogy megerősítse pozícióját, mint a legnagyobb európai gazdaság. Akárhogy is, a kormány mindenképpen keresztül akarja vinni a fúziót. A kérdés csak az, hogy vajon sikeres lesz-e az új német bankóriás?

Read More »

Megbukott a haiti kormány

A haiti parlament menesztette hivatalából hétfőn Henry Ceant miniszterelnököt, akinek kormánya képtelennek bizonyult megfékezni az inflációt, megoldást találni a rendszeres áramkimaradásokra és lecsitítani a karibi országot megbénító gyakori ellenzéki tüntetéseket.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás