Külföldről és a börtönből kampányoltak a katalán politikusok

Katalónia eddigi legrendhagyóbb választási kampányát zárták kedden a pártok, miután az egyik listavezető, Carles Puigdemont Brüsszelből vett részt a szavazók mozgósításában, míg egy másik elnökjelölt, az előzetes letartóztatásban lévő Oriol Junqueras pedig a börtönből üzenve kampányolt az elmúlt hetekben.

Junqueras pártja, a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) épp ezért a Madridtól több mint 70 kilométerre, Estremerában lévő fegyintézet bejárata elé szervezett kampányeseményt napközben. Marta Rovira, a párt választási listájának második helyezettje azt mondta: a lehető legközelebb akartak lenni vezetőjükhöz, akit szerinte azért zártak be, mert tudják róla, hogy ő a legjobb jelölt az elnökségre. Egyúttal „több demokráciát” kért, hogy a konfliktusokat párbeszéd útján rendezhessék.

A politikus a rendezvény után meglátogatta Junquerast, aki pártja szerint levélben már leadta szavazatát. A kampányeseményt egy szélsőjobboldali csoport spanyol zászlókkal felvonuló mintegy tucatnyi tüntetője igyekezett megzavarni. A párt este Sant Vicenc dels Horts településen zárta a két hetes kampányt, ahol korábban Oriol Junqueras polgármester volt.

Carles Puigemont, leváltott katalán elnök pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Sí) a nap végén egyszerre több katalán településen tartott választási rendezvénnyel fejezte be kampányát. Ezeken Carles Puigdemont – ahogy az elmúlt hetekben többször is – online kapcsolat segítségével volt jelen. A résztvevők óriáskivetítőn láthatták beszédét.

epa06397810 Junts per Catalunya's candidate and former Catalonia's president Carles Puigdemont (at the screen) speaks during a videoconference from Brussels during an electoral campaign event in Lleida, Catalonia, Spain, 18 December 2017. Catalan regional elections will be held on 21 December 2017, as the Spanish central government applied article 155 of the Constitution after the regional Parliament declared the unilateral declaration of independence on 27 October 2017. EPA/Juan Carlos Cardenas

Carles Puigemont leváltott katalán elnök Brüsszelből mond kampánybeszédet 2017 december 18-án, amelyet a résztvevők óriáskivetítőkön kísérhettek figyelemmel. EPA/Juan Carlos Cardenas

A csütörtöki választás az október 1-jei függetlenségi népszavazás második fordulója, amelynek tétje óriási – mondta a politikus nyilvánvalóvá téve, hogy leváltása ellenére továbbra is Katalónia elnökének tekinti magát, és a jövőben is szeretne az lenni.

A katalán politikus Instagram-oldalán közzétette, hogy csütörtökön jelképesen, a „nevében” szavaz majd egy 18 éves első szavazó Katalóniában. Közös, Brüsszelben készült fotójukat is megosztotta.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a nap folyamán személyesen kampányolt pártja, a konzervatív Néppárt és listavezetőjük Xavier García Albiol mellett. A kormányfő kora reggel videót osztott meg az interneten, amelyen szokásos napindító edzése, gyorsgyaloglás közben látható, ezúttal Barcelona egyik tengerparti sétányán. „Hajnalodik Barcelonában, hajnalodik Spanyolországban, jó reggelt mindenkinek!” – üzente a politikus.

A spanyol kormányfő a PP barcelonai kampányzáró rendezvényén arról beszélt, hogy minden rájuk leadott szavazat a politikai változást teszi lehetővé Katalóniában. „Mi, akik védjük a demokráciát, az alkotmányt és a törvényt, képviseljük a jó oldalát ennek a történetnek” – mondta.

Az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt egy új időszak megkezdéséhez, a függetlenségi folyamat hátrahagyásához kérte a szavazatokat Barcelonában.

Miquel Iceta, a Katalán Szocialista Párt (PSC) listavezetője pedig a megbékélés mellett érvelt Cornella del Llobregatban, kijelentve: „nem fogadjuk el, hogy megosszák a népünket”, mert mindannyian Katalónia részei vagyunk.

A baloldali Catalunya en Común rendezvényén Santa Coloma de Gramanetben arról beszéltek, hogy ők az egyetlenek, akik az egész katalán népért vannak itt, és ők az egyetlenek, akik egész Spanyolországban képesek változást előidézni.

A radikális függetlenségi Népi Egység (CUP) barcelonai kampányzáróján a katalán köztársaság építésének folytatása mellett emelt szót.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A december 5-e óta zajló választási kampány fő témája a katalán függetlenség volt, kevés szó esett arról, hogy a pártok milyen egyéb elképzeléseket, például gazdasági vagy szociálpolitikai intézkedéseket valósítanának meg hatalomra kerülve. A 7,5 millió lakosú Katalóniában holnap több mint 5,5 millió választópolgár dönthet az új parlamentről.

Az előrehozott parlamenti választások kiírását október 27-én jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, miután feloszlatta a helyi törvényhozást és menesztette a katalán kormányt. Minderre a spanyol szenátustól kapott jóváhagyást az alkotmány 155-ös cikke alapján még aznap, hogy a katalán függetlenség kinyilvánításáról fogadott el határozatot a barcelonai parlament.

  • Mire lehet számítani holnap?
A választás kimenetelét szinte lehetetlen megjósolni, de az biztosnak látszik, hogy önállóan egy párt sem tud majd kormányzóképes többséget szerezni. A felmérések szerint mindkét nagy tábor – a katalán függetlenséget támogató, illetve az azt ellenző pártok csoportja – közel azonos támogatottsággal (43-45 százalék) bír. A közvélemény-kutatások többsége a függetlenségi blokkot némileg erősebbnek mutatja, de éppen nem eléggé ahhoz, hogy a parlamentben megszereznék a kormányalakításhoz szükséges többséget.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »