Iráni-orosz-török minicsúcsot tartottak Szíria újjáépítéséről

Szíria jövője számára „a megfelelő időben tett megfelelő lépés” volt a Szocsiban  tartott iráni-orosz-török csúcstalálkozó – emelte ki Haszan Róháni iráni elnök Bassár el-Aszad szíriai államfővel folytatott szombati telefonbeszélgetése során.

A dél-oroszországi üdülővárosban szerdán összehívott minicsúccsal Vlagyimir Putyin orosz elnök, Bassár el-Aszad szíriai elnök fő támogatója már a konfliktus utáni időszakot kívánta előkészíteni, mivel a damaszkuszi rendszer az orosz hadsereg támogatásával Szíria területének nagy részét visszafoglalta a lázadóktól és a dzsihadistáktól.

„Irán kiáll a szíriai nép és kormánya mellett a terrorizmussal folytatott küzdelmükben” – idézte Róhánit az IRIB iráni állami televízió. Teherán szintén a damaszkuszi rezsim szövetségese. „Teherán kész aktív szerepet vállalni a szíriai újjáépítésben” – tette hozzá Róháni. A Reuters brit hírügynökség szerint Irán háborús erőfeszítéséért fejében előnyös gazdasági szerződéseket kötött a szíriai vezetéssel.

Szocsi, 2017. november 22. Haszan Róháni iráni, Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök (b-j) sajtótájékoztatót tart a szíriai rendezésről folytatott egyeztetésüket követően Szocsiban 2017. november 22-én. (MTI/EPA pool/Szputnyik/Kreml/Mihail Klimentyev)

Szocsi, 2017. november 22.
Haszan Róháni iráni, Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök (b-j) sajtótájékoztatót tart a szíriai rendezésről folytatott egyeztetésüket követően Szocsiban 2017. november 22-én. (MTI/EPA pool/Szputnyik/Kreml/Mihail Klimentyev)

Az iráni Forradalmi Gárda, amely fegyverekkel és katonák ezreivel segítette Aszad kormányzatának csapatait még csütörtökön bejelentette: kész segíteni a polgárháborús ország újjáépítésében. A gárdát vezető Mohammad Ali Dzsaafari akkor kijelentette, hogy az iszlám köztársaság nem fogja kivonni csapatait Szíriából a harci cselekmények lezárultával. Mint mondta, a Forradalmi Gárda aktív szerepet kíván játszani majd a harcokat követő, teljes körű és végleges fegyvernyugvás biztosításában.

Szocsiban a török, az  orosz és az  iráni államfő felszólította a szíriai kormányt és a mérsékelt ellenzéki erőket, hogy konstruktív módon vegyenek részt a szíriai felek következő „kongresszusán”, amelynek időpontját egyelőre nem tűzték ki, de szintén a dél-oroszországi üdülővárosban terveznek megtartani.

Hat Tu-22M3-as hadászati bombázó mért légicsapást az Iszlám Állam terrorszervezet létesítményeire Északkelet-Szíriában – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.

Az egyik oroszországi repülőtérről felszállt bombázók a dzsihadisták hadállásaira és harcjárműveire mértek csapást el-Isara településének közelében. A tárca kiemelte, hogy minden előzetesen kijelölt célpontot sikerült megsemmisíteni. A bombázókat a szíriai hmejmími légitámaszpontról felszállt Szu-30SZM és Szu-35SZ típusú vadászgépek biztosították. Hasonló légicsapást többször is végrehajtottak orosz hadászati bombázók az elmúlt napokban.

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »