Újabb amerikai szankciók észak-koreai és kínai vállalatok ellen

Az Egyesült Államok kedden újabb észak-koreai és kínai vállalatok ellen hozott szankciókat. Az amerikai pénzügyminisztérium által kiadott rendelkezés 13 tengerhajózási és kereskedelmi vállalatot – köztük 4 észak-koreai és 9 kínai céget – sorol fel.

A Steve Mnuchin pénzügyminiszter által aláírt dokumentum szerint a büntetőintézkedésekkel sújtott vállalatok több százmillió dolláros forgalmat bonyolítanak le a phenjani kormányzattal. Ipari nyersanyagokat, hordozható számítógépeket, járműveket és – a közlemény megfogalmazása szerint – “atomreaktorokhoz kapcsolódó árucikkeket” exportálnak és importálnak Észak-Koreába. Az egyik kínai cégnek kapcsolata van tömegpusztító fegyvereket gyártó észak-koreai vállalatokkal is.

A szankciókkal sújtott négy észak-koreai vállalat közül három a tengerhajózásban érdekelt, és az amerikai pénzügyminisztérium szerint abban segédkezik a phenjani kormánynak, hogy megkerülhesse az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által hozott szankciókat. A negyedik cég észak-koreai munkaerőt exportál Kínába, Kambodzsába, Oroszországba és Lengyelországba, hogy így is jövedelmet generáljon a rezsim számára.

A kedden nyilvánosságra hozott szankciók lényegében azok a büntető intézkedések, amelyeket Donald Trump hétfőn helyezett kilátásba. Az amerikai elnök – az Észak-Koreára kifejtett fokozott nyomásgyakorlás jegyében – bejelentette, hogy Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájára helyezi és egyúttal jelezte, hogy kormánya újabb szankciókat is elrendel, annak érdekében, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt tárgyalóasztalhoz kényszerítse.

Peking elítélte a szankciókat

Lu Kang kínai külügyi szóvivő így fogalmazott a legújabb amerikai büntetőintézkedések kapcsán: “Ellenezzük, hogy bármelyik ország egyoldalú szankciókat fogadjon el a saját törvényei alapján”, majd hozzátette, hogy Peking szigorúan betartja az ENSZ Biztonsági Tanácsának Phenjan ellen bevezetett szankcióit.

Az Egyesült Államok az intézkedéssel arra akarja rábírni Pekinget, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást Phenjanra. Peking számos alkalommal jelezte: elkötelezett amellett, hogy együttműködjön az Egyesült Államokkal az Észak-Korea okozta válság megoldásában. Viszont azt határozottan ellenzi, hogy egyes országok kormányai önállóan lépéseket tegyenek.

Az Air China kínai légitársaság meghatározatlan időre megszüntette járatait Peking és az észak-koreai főváros, Phenjan között. Magyarázatul az utasszám gyérülését hozta fel a Reuters kínai hírforrása. “Nem megy az üzlet” – mondta a csupán Ding néven említett illető. A forgalom visszaesését a brit hírügynökség azonban összefüggésbe hozza az Észak-Korea elleni amerikai szankciókkal.

Az Air China 2008 óta általában hetente háromszor indított járatot Phenjanba, de tavaly télen leállította őket, és csak márciusban indított újra a Peking-Phenjan vonalon repülőket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP/AP/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Idén már nem nyit ki a Broadway

A producereket és színháztulajdonosokat képviselő kereskedelmi szövetség a Broadway Liga (The Broadway League) bejelentette, hogy az év hátralévő részében már nem nyitják újra a Broadwayt, a koronavírus-járvány miatt semmilyen előadást nem tartanak meg. 

Read More »

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás