Csökkenő tendenciát mutat a menedékkérők száma Ausztriában

Csökkent idén a menedékkérelmi eljárások száma Ausztriában, októberig 21 130 ilyen kérvényt nyújtottak be, ami 43,3 százalékos visszaesés a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a bécsi belügyminisztérium szerdán.

Az idei évben lefolytatott menedékkérelmi eljárások száma így jóval alatta marad majd az osztrák kormány által meghatározott, évi 35 ezres felső korlátnak. Tavaly a megindítható eljárások számát 37 500-ban maximalizálták.

A belügyi tárca közlése szerint a 21 130 benyújtott kérvényből mintegy 15 ezret hagytak jóvá, vagyis ezekben az ügyekben folytatják le a menedékkérelmi eljárást. Ehhez jön még mintegy 2700 ügy, amely tavalyról megmaradt, így október végéig összesen 17 710 menedékkérelmi eljárással foglalkoztak a hatóságok.

6146, az idén beadott kérvényt viszont – különböző okok miatt – nem hagytak jóvá. A minisztérium kiemelte, hogy a kitoloncolások és önkéntes visszaszállítások száma jelentős mértékben, 13,4 százalékkal megugrott. Januártól október végéig összesen 9877 ilyen eset volt, míg a tavalyi évnek ugyanebben az időszakában 8709. A tárca szerint feltűnő, hogy mindenekelőtt a kényszerű kitoloncolások száma növekedett, míg az önkéntességen alapuló hazatelepítések csökkenő értéket mutatnak.

Az idén 5788 embert toloncoltak ki a tavalyi 3841-hez képest. Önkéntesen pedig 4089-en hagyták el a tartózkodási jogosultsággal nem rendelkezők közül Ausztriát, ami 16 százalékkal kevesebb a 2016-ban regisztrált 4868-nál.

Wolfgang Sobotka belügyminiszter kijelentette: „Ausztriában minden menedékkérelmi eljárást egyenként, több hatósági szinten és függetlenül vizsgálnak meg. (…) A tartózkodási engedéllyel nem rendelkezőknek el kell hagyniuk országunkat. Ennek megfelelően továbbra is következetesen erőltetni fogjuk a visszaszállításokat.”

A kormány tavalyi döntése értelmében 2016-ban 37 500, 2017-ben 35 ezer, 2018-ban 30 ezer, 2019-ben pedig 25 ezer menedékkérelmi eljárás indulhat az országban. A belügyminisztérium hivatalos közlése szerint 2016-ban több mint 36 ezer menedékkérelmi eljárás kezdődött el Ausztriában, vagyis a felső korlát 96 százaléka.

Ugyanakkor a honosítások száma tovább növekedett Ausztriában. A legfrissebb statisztikák szerint októberig 6856 személynek adták meg az osztrák állampolgárságot. A tavalyihoz képest ez 9,2 százalékos növekedést jelent. Az idén állampolgárságot szerzett személyek közül a legtöbben bosznia-hercegovinai (950), török (597), koszovói (464), szerb (437) és afgán (340) útlevéllel rendelkeztek korábban.

Kapcsolódó cikkünk: Kevés és erősen hiányos a fiatal menekültek ausztriai képzése

Forrás: MTI/APA

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »