Feltételes szabadlábon a volt katalán elnök

Feltételesen szabadlábra helyezte egy belgiumi vizsgálóbíró Carles Puigdemont volt katalán elnököt és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagját, akik ellen európai elfogató parancsot adtak ki Spanyolországban.

A vizsgálóbíró több mint tíz órán át tartó kihallgatás után, hétfőre virradóra azt közölte, hogy Puigdemontot és volt minisztereit szabadlábra helyezi, amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak. Bírósági engedély nélkül nem hagyhatják el az országot, és 15 napon belül meg kell jelenniük a bíróságon. Tájékoztatniuk kell a hatóságokat a hollétükről, és eleget kell tenniük a rendőrségi vagy bírósági idézéseknek.

A volt katalán elnök ügyvédje nem nyilatkozott újságíróknak a vizsgálóbírói döntés meghozatala után.

Carles Puigdemont és volt miniszterei vasárnap adták fel magukat a belga rendőrségen. Spanyolországban lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolják őket.

Katalónia vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét. A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket, és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

Puigdemont korábban azt mondta, kész együttműködni a spanyol hatóságokkal, de elvesztette bizalmát a spanyol igazságszolgáltatásban, amely szerinte „átpolitizálódott”.

Az európai elfogatóparancs szabályainak értelmében az elfogás helye szerinti állam az elfogás után legfeljebb 60 napon belül köteles az illetőt visszajuttatni abba a tagállamba, ahol az elfogatóparancsot kibocsátották. Amennyiben az érintett hozzájárul az átadáshoz, úgy az átadási határozatot tíz napon belül meg kell hozni. Uniós szabályozás szerint egy tagállam többek között akkor utasíthatja el a keresett személy átadását, ha már elítélték ugyanazon bűncselekmény miatt, illetékes az adott ügyben, a végrehajtás szerinti tagállamban büntetőeljárás folyik ellene, illetve elévülés vagy amnesztia esetén.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AFP/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »