Lezárták az összes jemeni repülőteret és kikötőt a rakétatámadás miatt

A Rijád elleni rakétatámadás miatt lezárta az összes jemeni repülőteret és kikötőt a szaúdi vezetésű katonai koalíció, amelynek légiereje a jemeni kormányerők oldalán harcol a síita lázadók ellen.

„A koalíciós parancsnokság úgy döntött, hogy ideiglenesen lezárja az összes jemeni szárazföldi, légi és tengeri kikötőt. Az új rendnek megfelelően ezeket az intézkedéseket a humanitárius szállítmányok és csoportok érkezésének és távozásának figyelembe vételével foganatosítják” – idézte hétfőre virradóra a közös parancsnokság közleményét a szaúdi hírügynökség.

A koalíció felszólította az ország lakóit, a segélymunkásokat és a diplomáciai missziókat, hogy kerüljék a háborús térségeket és a törvényes jemeni kormány által nem ellenőrzött területeket.

Az intézkedés előzményeihez tartozik, hogy szombaton egy, Jemenből kilőtt ballisztikus rakétát semmisített meg a szaúdi légierő Rijádtól északkeletre, a Háled király nemzetközi repülőtér közelében. A húszi lázadók közölték, hogy a rakétacsapás válasz volt a Szaúd-Arábia által vezetett nemzetközi koalíció bombázásaira és blokádjára. Tovább

A koalíció hétfő hajnali közleményében Iránt tette felelőssé a rakétatámadás miatt, mondván, a polgárháború előtt Jemennek nem voltak ilyen rakétái. A koalíció arra figyelmeztetett, hogy a rakétatámadás Szaúd-Arábia elleni háborús cselekménynek tekinthető, és Rijád fenntartja a jogot, hogy válaszoljon Iránnak megfelelő időben és módon. Teherán egyelőre nem reagált a koalíció fenyegetésére.

Jemenben polgárháború dúl a kormányerők és az Irán által támogatott síita húszi lázadók között, akik 2014 szeptemberében foglalták el a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén. Irán támogatja a lázadókat, de tagadja, hogy fel is fegyverzi őket.

2015 márciusa óta Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök kormánya támogatást kap a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség légierejétől. A katonai szövetség vasárnapra virradóra több légicsapást mért a lázadók kezén lévő jemeni fővárosra, Szanaára, válaszul a húszik rakétatámadására.

Párizs a ballisztikus rakéták elterjedésének veszélyére figyelmeztet

A jemeni húszi lázadók által a szaúdi fővárosra kilőtt ballisztikus rakéta arról tanúskodik, hogy nőtt a térségben a ballisztikus rakéták elterjedésének a veszélye – hangsúlyozta vasárnap a francia külügyminiszter.

„Franciaország a leghatározottabban elítéli a múlt éjjel Jemenből a húszi lázadók által Rijád ellen intézett ballisztikusrakéta-támadást. Ennek a szaúdi terület elleni újabb agressziónak szándékosan polgári létesítmény volt a célpontja” – szögezte Jean-Yves Le Drian egy közleményben.

Hozzátette: a támadást a szaúdi légierő meghiúsította, de ismételten tanúsítja, hogy a ballisztikus rakéták terjedésének a veszélye az egész térségét érinti. A külügyminiszter Franciaország „teljes támogatásáról biztosította a királyság biztonságát a rá leselkedő veszélyekkel szemben”.

Forrás: MTI/AP/TASZSZ/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »