Döntött az EKB: visszafogják az eszközvásárlási programot




Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén, a piaci várakozásoknak megfelelően, nem változtatott az irányadó kamaton, de bejelentette, hogy visszafogják az eszközvásárlási programot.

Az EKB januártól a jelenlegi havi 60 milliárd euróról 30 milliárd euróra csökkenti a kötvényvásárlások összegét, de a vásárlásokat legalább 2018 szeptember végéig folytatja.

Az EKB ugyanakkor nyitva hagyta a lehetőséget, hogy szükség esetén emelik a havi keretösszeget és meghosszabbíthatják a program futamidejét.

A kormányzótanács változatlanul hagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlábát, az egynapos hitelkamat 0,25 százalék, a betéti kamat pedig 0,40 százalék maradt.

Draghi: továbbra is szükség van a gazdaság monetáris támogatására

Az EKB szerint az inflációs ráta fokozatosan közelít a bank céljához, a reálgazdaság helyzete is indokolttá tette a monetáris politika módosítását, de továbbra is „magas szinten kell tartani” a gazdaság támogatását – mondta csütörtökön Mario Draghi.

Az EKB elnöke a bank igazgató tanácsának kamatdöntő ülése után kijelentette, a tanácsban általános volt az elégedettség a gazdaság helyzetével, és a gazdasági növekedés, a csökkenő munkanélküliség, a fogyasztás bővülése és a beruházások élénkülése megengedi a rendkívüli ösztönző intézkedések leépítését. Ugyanakkor a béremelkedés a jelenlegi 1,5 százalékról várhatóan a 2 százalékos cél közelébe fogja felnyomni az inflációt.

Draghi hangsúlyozta, hogy a „monetáris politika rekalibrálásáról van szó”, a bank még nem végezte el munkáját az infláció erősítésére és a növekedés biztosítására, ezért a monetáris ösztönzést kisebb összegekkel ugyan, de folytatni kell.

Elemzők kiemelik, hogy a makacsul alacsony infláció az egyik oka annak, hogy a bank csak fokozatosan építi le a gazdaságösztönző programot, és a kötvényvásárlási program kifutását követően „még jó ideig” nulla százalékon tartja az alapkamatot. E mellett szól az is, hogy az EKB el akarja kerülni az euró felértékelődését, ami sokkal lanyhább stimulus és magasabb kamatok mellett nyilván bekövetkezne.

A fokozatosság mellett szól, hogy a program drasztikus visszafogásának messze ható következményei lennének a befektetőkre, a vállalatokra és a kormányokra nézve. A kormányok számára megdrágul az adósság finanszírozása, azok a vállalatok pedig, amelyek csak a jelenlegi „perverzen alacsony” kamatszint mellett nyereségesek, hamar tönkremennének – hívják fel a figyelmet az elemzők. A pénzüket konzervatív eszközökben, így bankbetétekben tartó befektetők számára pedig azt jelenti a fokozatosság, hogy valószínűleg még évekig együtt kell élniük a nullához közeli hozamokkal.

Az EKB 2015 márciusában kezdte meg a kötvényvásárlási programot, hogy pénzbőséget teremtve ösztönözze a gazdaságot, és attól tartva, hogy krónikussá válik az alacsony vagy negatív infláció. A programot azonban előbb utóbb be kell fejezni, mert elfogynak a megvásárolható kötvények, de azért is, mert az ultralaza monetáris politikának az EKB igazgatóságán belül is van ellenzéke. Különösen német részről hangsúlyozzák, hogy az ingyen pénz lehetővé teszi a szükséges reformok késleltetését, kiiktatja a rendszerből a saját erőfeszítésre támaszkodó öngyógyulás lehetőségét. Az EKB így egyfajta stabilitást teremt ugyan, de a versenyképességet károsító módon és a gazdasági teljesítmény alacsony szintjén.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek