Uniós országok követelnek pénzt Izraeltől a palesztin óvoda lerombolásáért

Nyolc Európai Uniós ország követeli Izraeltől, hogy fizesse vissza az uniós támogatásokból épült, de Izrael által  lebontott és elkobzott mobil épületek árát vagy állítsa vissza azokat – írja a The Times of Israel.

A zsidó állam a közeljövőben fogja készhez kapni a levelet, melyet Belgium vezetése mellett Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Svédország, Dánia, Luxembourg és Írország látott el kézjegyével.

Az épületeket óvodaként és kisgyermekek oktatására használták, de Jeruzsálem szerint a létesítmények a palesztin követeléseknek szolgáltak alapot és nem kaptk rá építési engedélyt. Palesztin aktivisták és EU diplomaták szerint azonban túlságosan nehéz építési engedélyt szerezni, ezzel pedig Izrael gyakorlatilag megtiltja a fejlesztéseket, beruházásokat a C területen élő palesztinok számára.

Szétszerelték az óvodát

Izrael még augusztusban szedett szét egy épületet a beduin Jabal al-Baba településen, melyben 25 gyermek óvodai képzését és egy kis általános iskolát működtettek. Ezenfelül egy iskolaként használt épületről leszerelték a napkollektorokat – az uniós országok ezért vagy a helyreállítást, vagy az eszközök megtérítését, 30 ezer eurót követelnek, egyenként.

„Jogtalan területi követelés”

Jeruzsálem szerint ugyanakkor nem humanitárius segítségről van szó, hanem jogtalanul és koordináció nélkül végrehajtott fejlesztésekről, amik a palesztin területi követeléseket erősítik.

A projektek mind az unió izraeli missziójának égisze alatt valósultak meg Ciszjordánia C-területén, ahol akár 300 ezer palesztin is élhet, de itt található az összes izraeli település is. Az arab lakosság 180 faluba tömörül, melyek nagyrészét a zsidó állam nem ismeri el, az ilyen településeken gyakran a legalapvetőbb infrastruktúra is hiányzik.

A palesztin építési jogokért küzdő, izraeli építészekből álló Bimkom szerint a területen a lerombolt objektumok száma a tíztől akár a százig is terjedhet évente – zárul az írás.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: The Times of Israel

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »