Bizakodóak az osztrák pártvezetők

A vasárnapi osztrák előrehozott parlamenti választás végeredményének ismertetése után Alexander van der Bellen államfő megkezdi konzultációit a parlamentbe jutott pártok vezetőivel az új kormány alakításáról – erről maga az elnök beszélt Bécsben, miután leadta szavazatát.

Van der Bellen kijelentette, nagyon fontosnak tartja, hogy minden választásra jogosult részt vegyen a voksoláson. “Álláspontom szerint a szavazás nem luxus, hanem kötelesség” – szögezte le. Beszélt az államfő a választás utáni menetrendről is. Megerősítette, hogy a kormány kedden minden bizonnyal lemond, és ügyvezető kabinetként folytatja a munkát.

A választás kimeneteléről Van der Bellen csak annyit mondott, hogy nem bízik meg teljesen az előzetes közvélemény-kutatásokban, és más eredményt is elképzelhetőnek tart, mint amelyet ezek mutatnak. Jelezte, hogy Európai Unió-párti kormány megalakulását tartaná szerencsésnek, különös tekintettel arra a helyzetre, amelyben az EU az Egyesült Királyság kilépéséről született döntés után került.

Kapcsolódó cikkünk: Ma szavaznak az osztrákok, meglepetés lehet az eredmény

Szavazatát leadva Christian Kern kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke rövid nyilatkozatában optimistának mondta magát, és jelezte: arra számít, hogy pártja meglepetést okoz az előrejelzésekhez képest. Hozzátette, hogy a szavazás után hosszú ünneplésre készülnek. Videoüzenetében Kern ismét arra kérte a választókat, hogy pártjára szavazzanak, és tegyék lehetővé, hogy szociáldemokrata, a világra nyitott kormány alakuljon meg.

Sebastian Kurz, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke – akit a kancellári poszt legesélyesebb várományosának tartanak – az óriási sajtóérdeklődés okozta káosz miatt a szavazóhelyiségbe érkezésekor nem tudott nyilatkozatot tenni. Távozása után annyit mondott, hogy jó eredményben reménykedik, és bízik abban, hogy a választók az országban a pártja által szükségesnek tartott változásokra szavaznak. Újra arra biztatott továbbá mindenkit, hogy vegyen részt a voksoláson.

Bécs, 2017. október 15. Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke és kancellárjelöltje egy szavazóhelyiség előtt az előrehozott parlamenti választásokon Bécsben 2017. október 15-én. (MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)

Bécs, 2017. október 15.
Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke és kancellárjelöltje egy szavazóhelyiség előtt az előrehozott parlamenti választásokon Bécsben 2017. október 15-én. (MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)

Az előrejelzések szerint az előrehozott választás győztese az ÖVP lehet az SPÖ és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) előtt. A legtöbb elemző ÖVP-FPÖ koalíciót valószínűsít.

Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke a listavezetők közül utolsóként adta le szavazatát. Ezt követően úgy nyilatkozott, hogy várakozásai szerint az eredmények azt fogják mutatni, hogy megnövekedett a pártjába vetett bizalom. Ő is azt hangoztatta, hogy arra számít: a választók egyértelműen feljogosítják a pártokat, hogy változtassanak a jelenlegi politikai irányzaton. Reményei szerint a szabadságpárt minden idők legjobb eredményét érheti el. Az FPÖ a legtöbb szavazatot 1999-ben szerezte, csaknem 27 százaléknyit.

Bécs, 2017. október 15. Heinz-Christian Strache, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője a sajtó képviselőinek nyilatkozik az előrehozott parlamenti választásokon Bécsben 2017. október 15-én. (MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)

Bécs, 2017. október 15.
Heinz-Christian Strache, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője a sajtó képviselőinek nyilatkozik az előrehozott parlamenti választásokon Bécsben 2017. október 15-én. (MTI/EPA/Valdrin Xhemaj)

Leadta szavazatát több olyan, kisebb párt listavezetője is, amelyet szintén esélyesnek tartanak arra, hogy bekerüljön a parlamentbe. Matthias Strolz, az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) elnöke ezt követően úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha a választások nyomán létrejövő új kormányban több lenne az új erő, mint a régi. Hozzátette, hogy pártját koalícióképesnek tartja, tehát adott esetben kész tárgyalni más pártokkal az esetleges koalíciós részvételről is.

Ulrike Lunacek, a Zöldek listavezetője az oe24 televíziónak azt hangoztatta, hogy reményei szerint a választáson magas lesz a részvételi arány, és pártjának is sok szavazat jut. Kijelentette, a választás nyomán olyan koalíciót szeretnének látni, amely a jövőbe vezeti Ausztriát, és “nem okoz nehézségeket Európának”.

A Zöldekből kivált Peter Pilz, a Pilz Listája nevű párt alapítója a szavazóhelyiséget elhagyva úgy nyilatkozott, reményei szerint elegendő voksot kapnak ahhoz, hogy beválasszák őket a parlamentbe, de bizonyosan ezt csak az eredmények ismeretében mondhatják el.

A választás előtti előrejelzések szerint a NEOS, a Zöldek és a Pilz Listája is eléri a 4 százalékos parlamentbe jutási küszöböt, de legfeljebb néhány százalékponttal érnek el többet annál.

A vasárnapi voksolás alapvetően rendben zajlott le, a megfigyelők magas részvételt jósoltak egyebek között a kellemes, nyárias időjárás miatt. A hatóságok egyetlen incidensről számoltak be: egy idős férfi megpróbált felgyújtani egy vidéki szavazóhelyiséget, de a közelben tartózkodók megakadályozták. A férfi a helyszíni beszámolók szerint feltehetően szellemi fogyatékossággal küzd, és azzal indokolta szándékát, hogy elégedetlen a politikusokkal.

Az osztrák választás első eredményei 17 óra után várhatók.

Korábban írtuk: Miért fontos az osztrák választás?

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Flottacsökkentésbe kezdett a Lufthansa

Több mint negyven repülőgépét végleg kivonja az aktív flottából a Lufthansa, amely az üzemméret csökkenése ellenére igyekszik minden dolgozójának más munkát találni a cégen belül. Flottacsökkentés várható a cégcsoporthoz tartozó Austrian Airlines és a Brussels Airlines esetében is.

Read More »

Egyre nagyobb bajban van a légiközlekedés

Globálisan 25 millió olyan állás került veszélybe a koronavírus-járvány miatt, amelyek szorosan kapcsolódnak a légiközlekedéshez - mondta Brian Pierce, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezető közgazdásza kedden, egy újságíróknak tartott videokonferencián.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás