Nagy összeget kaptak a görögök

Folyósította a görög mentőcsomag következő, 7,7 milliárd eurós részletét hétfőn az euróövezeti állandó mentőalap (ESM), miután néhány nappal ezelőtt jóváhagyták a kifizetést a közös valutát használó uniós tagállamok és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodása nyomán.

Az Európai Stabilitási Mechanizmus a Twitteren jelentette be, hogy megtörtént az átutalás, és Athén megkapta a lejáró tartozások törlesztésére szolgáló összeget. Az ESM pénteken hagyta jóvá a mentőcsomag következő, 8,5 milliárdos részletét, amit két ütemben folyósítanak. A fennmaradó 800 millió eurót szeptemberben utalják majd át a tervek szerint.

Az eurócsoport pénzügyminiszterei és az IMF hosszas tárgyalások után június közepén jutottak egyezségre az adósságkezelő csomag következő részletéről. A nemzetközi hitelezők a megállapodás ellenére ugyanakkor továbbra is megosztottak a pénzügyi válságba került dél-európai ország mentőprogramját illetően. Az IMF nem tartja fenntarthatónak az adósság törlesztését és ezért annak enyhítését szorgalmazza, a német kormány azonban ennek minden formáját elutasítja.

Görögország költségvetését 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A jelenleg aktuális, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben egyezett meg a hitelezőkkel, cserébe pedig átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát 2018-ig.

Kapcsolódó cikkünk: A Capital Economics nem ért egyet Görögország felminősítésével

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az elmaradt G7-csúcs miatt Trump megharagudhatott Merkelre

Donald Trump utasítást adott a Pentagonnak a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére - jelentette exkluzív információként a WSJ amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. A lépés régóta a levegőben volt, így a bejelentés időzítése kapcsolatban állhat azzal is, hogy Merkel miatt hiúsult meg a Trump által júniusra tervezett G7-csúcs.

Read More »

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás