Egyelőre megúszták a görögök az újabb válságot

Az eurócsoport pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodásra jutottak a görög adósságkezelő csomag következő részletéről, amely lehetővé teszi további 8,5 milliárd euró folyósítását Görögországnak.

Az eurócsoport tájékoztatása szerint a luxembourgi tanácskozáson részt vevő 19 ország minisztere és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának megállapodása szerint júliusban fizethetik a következő részletet, hogy Görögország képes legyen a tartozások teljesítésére egy újabb pénzügyi válság elkerülése érdekében.

A találkozó alkalmával Lagarde bejelentette, javasolni fogja, hogy a valutaalap is csatlakozzon Görögország nemzetközi hitelezőinek csoportjához, noha továbbra sem tartja fenntarthatónak a görög adósság törlesztését.

Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurócsoport elnöke kijelentette: azt követően, hogy lehetővé vált a következő hitelkeret lehívása Görögország számára, az euróövezet pénzügyminiszterei egy pénzügyi stratégia kidolgozásán dolgoznak, amely majd lehetővé teszi Görögország számára, hogy ismét “saját lábára álljon” a 2018-ig tartó reformprogram ideje alatt. Elmondta, hogy a Nemzetközi Valutaalap is készen áll arra, hogy több pénzügyi támogatást nyújtson Görögországnak adósságai kifizetéséhez. Egyes adósságelemek törlesztése akár 15 évvel is késleltethető, a visszafizetéseknél pedig figyelembe lehet majd venni Görögország aktuális növekedési szintjét.

Görögország nemzetközi hitelezői a csütörtöki megállapodás ellenére továbbra is megosztottak abban a kérdésben, hogyan kellene folytatni a hét évvel ezelőtt pénzügyi válságba került ország harmadik mentőcsomagjának programját.

A 86 milliárd eurós hitelcsomag finanszírozásában – az előző kettővel ellentétben – az IMF ez idáig nem vett részt, mert nem tartotta fenntarthatónak a görög adósság törlesztését és ezért annak enyhítését szorgalmazta a hitelezők csoportjánál. A hitelezők sorában a német kormány azonban az adósság elengedésének minden formáját elutasítja, a hitelfeltételek érvényesítése érdekében viszont kezdetektől fogva elengedhetetlennek tartotta az IMF részvételét a programban.

A görög költségvetést 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A legutóbbi, jelenleg aktuális, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben állapodott meg a hitelezőkkel és átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát 2018-ig.

Görögország és hitelezői május végén zárták le a harmadik nemzetközi mentőcsomag első felülvizsgálatát, amivel megnyílt az út Görögország adósságszolgálatának enyhítése előtt. Az euróövezetet alkotó országok pénzügyminiszterei emellett engedélyezték a következő hitelrészlet, 10,3 milliárd euró átutalását. A csütörtöki, 8,5 milliárd euró folyósításáról szóló megállapodás, azzal a feltétellel jött létre, hogy a görög parlament módosítja a nyugdíjakkal, a privatizációval és a nemfizető hitelekkel kapcsolatos, nemrégiben elfogadott törvényeket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A mottó: Erős és Egységes Európa

Emmanuel Macron francia államfő kedden fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnökét, akivel egyetértettek abban, hogy egy erős és egységes Európáért akarnak dolgozni, a klímaváltozás elleni fellépésre, valamint a bevándorlással és a védelmi politikával kapcsolatos kihívásokra vonatkozó világos célkitűzéseket követve.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás