Közel egy év után is tart a tisztogatás Törökországban

A török rendőrség hétfőn őrizetbe vette Isztambul két egyetemének 42 munkatársát, valamint a miniszterelnöki iroda hat alkalmazottját – azzal vádolják őket, hogy kapcsolatban állnak Fethullah Gülen hitszónok mozgalmával, amelyet a török vezetés a tavaly nyári puccskísérlet fő felelősének tart – közölte a Dogan török hírügynökség.

Az elfogottak között van a legfőbb török ellenzéki pártnak számító Köztársasági Néppárt (CHP) egykori tanácsadója, Koray Caliskan akadémikus is, akit számos kollégájával együtt az isztambuli Bogazici Egyetemről vettek őrizetbe a hatóságok.

A miniszterelnöki irodából hat jelenlegi alkalmazott mellett 37 régebbi munkatársat is őrizetbe vettek, utóbbiak még tavaly, a törökországi puccskísérletet követő kormányzati tisztogatások következtében vesztették el állásaikat.

A török kormány a 2016. július 15-i puccskísérletet követően rendkívüli állapotot vezetett be az országban, és azóta is keményen fellép az általa terrorszervezeteknek tekintett csoportok ellen. Az elmúlt egy évben a hatóságok nagyjából 50 ezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, és körülbelül 150 ezer ember ellen indult eljárás, köztük katonák, rendőrök, bírák, ügyészek, egyetemi tanárok, üzletemberek, újságírók és minisztériumi alkalmazottak ellen. Mindemellett több mint 100 ezer embert elbocsátottak vagy felfüggesztettek állásából.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az isztambuli Maltepe városrészben vasárnap több százezren vettek részt a CHP-t vezető Kemal Kilicdaroglu Igazságmenetét lezáró nagygyűlésen. A jelenlévők egyebek között követelték, hogy Ankara azonnal oldja fel a tavaly július 20-án bevezetett szükségállapotot, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy rendeletekkel kormányozzon, és tisztogatásokat hajtson végre.

Ankara a puccskísérletet követően eredetileg 90 napra vezetett be szükségállapotot, de azóta több alkalommal meghosszabbította azt.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek