_

Nehéz éjszakán van túl Hamburg

A németországi Hamburg Schanzenviertel városrészében a rendőrség nagy erőkkel vonult fel a G20 csoport csúcstalálkozójával szemben erőszakosan tüntetők ellen, akik barikádokat gyújtottak fel és fosztogattak.

Televíziós felvételek tanúsága szerint a hatóságok páncélozott járművekkel tolták félre a szélsőbaloldali aktivisták által emelt, égő barikádokat, a környező házakat átvizsgálták, miközben a városnegyed felett két, fényszórókkal felszerelt helikopter körözött. Értesülések szerint a tiltakozók által sokáig blokkolt egyik kereszteződést kiürítették, vízágyúkat és könnygázt is bevetettek. Több randalírozó aktivista a szóban forgó kerület mellékutcáiban tűnt el a helyszínről, később pedig ismét több százan gyülekeztek a városi gyorsvasút egyik közeli megállójában.

A rendőrség a Facebookon keresztül felszólította a békés demonstrálókat, hogy láthatóan határolódjanak el az erőszakos tüntetőktől és hagyják el a környéket.

Timo Zill rendőrségi szóvivő szerint a német hatóságok sokáig erőgyűjtés miatt kivártak, ráadásul az embereik biztonságát is figyelembe kellett venniük, hiszen az aktivisták utcaköveket és Molotov-koktélokat gyűjtöttek a házak tetején.

“Még soha nem tapasztaltunk ilyen mértékű gyűlöletet és erőszakot” – fogalmazott Zill a Bild című lap online kiadásában.

Zill az N24 hírtelevíziónak azt mondta: mintegy 100 embert őrizetbe vettek, és néhányuk ellen letartóztatási parancsot is kiadtak, ők most vizsgálati fogságban vannak. A rendőrség a Twitteren a kora hajnali órákban azt közölte, hogy kezd megnyugodni a helyzet, bár Schanzenviertelből még mindig érkeznek jelentések kisebb csoportok randalírozásáról.

Péntek esti helyszíni beszámolók szerint a tanácskozás helyszíne körüli városrészekben a békés demonstrálók és nézelődők között elvegyülő szélsőbaloldali aktivisták kövekkel, palackokkal dobálták és tűzijáték-rakétákkal támadták a rendőröket, épületek felújításához használt állványokból és hulladékból barikádokat emeltek és gyújtogattak.

A rendőrség összesítése szerint a két napja tartó zavargásokban 197 rendőr sebesült meg. Egyelőre nem tudni, hány aktivista sérült meg a zavargásokban. A tűzoltóság szóvivője elmondta: a tüntetők saját mentőorvosokkal rendelkeznek, így sok esetben nem szorulnak a hatóságok segítségére.

A csúcstalálkozó biztosítására mintegy 20 ezer rendőrt vontak össze Hamburgban más német tartományokból és külföldről. A német egységek munkáját osztrák rendőrök mellett hollandok is támogatják, de a súlyos zavargások miatt pénteken további erősítést kértek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Eredménytelenül zárult az ENSZ madridi klímacsúcsa

A legfőbb célkitűzés elérése nélkül ért véget az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. (COP25) ülése Madridban vasárnap, az elhúzódó viták miatt a tervezetthez képest két nappal később. A klímacsúcson részt vevő országoknak nem sikerült megállapodásra jutniuk az új szén-dioxid kibocsátás-kereskedelmi rendszer létrehozásáról, amely így a jövő évi, Glasgowban tartandó COP26 ülés feladata lesz.

Read More »

Megállapodott Kína és az USA, szünetel a vámháború

Megállapodásra jutott az Egyesült Államok és Kína: a kereskedelmi vitájukat részben rendező egyezség keretében Peking vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, Washington pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezeti be december 15-én az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvámot.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás